Combat run

Combat run à la Ervin: találkozó a Boráros téren; másfél órás edzés a következőképpen: 5 perc futás, 5 perc kravmagázás; cél a ZP melletti rét; közben pedig D-Pest és D-Buda teljes bejárása. Amikor tegnap olvastam a levelet, gondoltam, már csak ez hiányzik az életemből. Szóval elmentem rá.

(…)

Ez durva, kegyetlen és iszonyú. Kb. ez volt az útvonal, és ezeket csináltuk.


Combat run, 2010.06.15. nagyobb térképen való megjelenítése

És a végére egy mspainttel “photoshopolt” csoportkép.

Ultimate weapon

Az elmúlt hetekben kravmagán elsősorban bot elleni védekezéseket gyakoroltunk: fenyegetés innen-onnan, szúrás, ütés jobbról-balról-felülről-alulról. A bot időnként nem is igazi bot, inkább stilizált puska: azt is gyakoroljuk, hogy ilyen puskás fenyegetésnél mit kell tenni.

(Kis kitérő: kurucinfón és hasonló helyeken volt régebben egy cikk, ami arról szól, hogy a kravmaga az a zsidó Magyar Gárda. Kiképzés van, ideológiailag átformálás, adatgyűjtés a gyors mozgósítás végütt stb. A múltkor a srácokkal beszélgettünk e témakörről, odáig jutottunk, hogy bizonyára hamarosan chipet ültetnek a bőrünk alá, és egyenesen Jeruzsálemből tudnak majd minket irányítani egy joystick segítségével. Itt egy cikk.)

Szóval a lényeg: a bot úgy lesz puska, hogy úgy tartjuk, mint egy puskát. Ugyan van kravmagás gumi Kalasnyikov, de hát akármennyire is pénzelnek minket a Szentföldről, erre azért mégse telik. Felmerült egy kérdés gyakorlás kiképzés idomítás közben, hogy mégis ha ez nem egy bot lenne, hanem tényleg egy puska, akkor mi lenne a markolattal, a tárral, ilyenekkel. Ervin megmutatta: a rendelkezésére álló eszközök segítségével rögtönzött egy ultimate weapont, hogy vizuálisan is megértsük, mit-hogy-merre.

Ezért (is) szeretek én kravmagára járni :)

Sportos visszatérés

Nem is merem megnézni, mikor írtam utoljára bejegyzést, volt már egy ideje. És akkor is csak Linda-kvíz volt, nem valami eredeti kontent. Száni.

Tegnap, ahogy azt twitteren megígértem (elsősorban) saját magamnak, elmentem edzésre. Mit edzésre, edzésekre! Az alábbiakban a gondolataimat, de legfőképpen az érzéseimet fogom megosztani a kettlebell és a kravmaga edzésen történtekről. Ha az olvasótáborban bárkinek eszébe jutna, hogy hasonló délutáni-esti programot csináljon magának, az jól olvassa át a történetemet, és annak fényében döntsön.

17:30-18:00
El a munkából, egy laza gyrost betoltam, csak hogy ne legyek éhes. Közben tök véletlenül találkoztam Regivel, kerekezett hazafelé, és én meg pont megláttam. Adtam neki pár harapást :) Ezt követően lesétáltam az Üllői útról a Mester utcáig, mert a Mester utca 19. alatt lakik a Molnár Ferenc Általános Iskola, aholis a kettlebell edzés folyik.

18:00-19:15
Spanyolcsizma. Kerékbetörés. Felnégyelés. Kettlebell. Az első három még nem volt meg (bár 10 éve Zsoltiék nyaralójában volt “ki tud kisebb cipőt felvenni” verseny, ahol asszem 32-esig sikerült lemennem), a negyedik viszont igen, tegnap először. A kettlebell a legdurvább dolog, amit valaha életemben csináltam, láttam, olvastam stb. Elképesztően nehéz volt, még úgy is, hogy könnyített első edzéstervet kaptam, felét se csináltam annak, mint a többiek. Gyenge vagyok, könnyűnek találtattam. Mondjuk lehet, hogy kezdésnek nem egy 16 kilós követ kellett volna felvennem, de már nem volt más. Az edzés végére kaptam egy 12 kilósat, amikor már tényleg nem bírtam emelgetni a 16-osat, az egy kicsit segített, de még azzal is meggyűlt a bajom. Van olyan mozdulat, hogy swing, a két lábad közül felhúzod, aztán csípővel kidobod a súlyt mellmagasságig, főleg ezt csináltam végig. 3 perc alatt 55 sikerült, a többiek 100 fölött voltak, gyász :)

19:15-20:00
Edzés után nem tudtam járni. A lábaim szemlátomást megvoltak, de nem azt csinálták, amit én szerettem volna. Lépcsőzni szörnyű volt, mert bármikor fellázadhattak volna a lábak, szerencsére nem tették. Elsétáltunk Ervin kocsijához, merthogy négy szerencsés delikvens (a hatból) átmehet vele a Wignerbe kocsival. Tehát összesen hatan vannak olyanok, akik kettlebell után kravmagát tolnak, plusz Ervin, de ő sosem számít, másik bolygóról jött. A két edzés között többször megkérdeztem magamtól, hogy tényleg kell-e ez nekem. De már nem volt visszaút.

20:00-21:45
Kravmaga. A tevékenység, amivel jól kipihenheted a kettlebelles gondokat, not. Szerencsére annyira nem volt durva edzés, az első felében összekerültem egy 40 éves úrral, és az ő 15 (?) éves lányával, így hárman cibáltuk egymást, meg volt fejblokk, fojtás (remélem, most ez nem ly), szabadulás. Utána volt slow fight, váltott emberekkel, közben ott is fojtogatás és mindenféle egyéb kínzás. A végére már konstans fájtam, és a második pólómat izzadtam tele aznap. Aztán Ervin oszoljt vezényelt, és véget értek kínjam. Regi (köszi!) értem jött kocsival, így legalább gyorsan hazaértem.

A jelen
Sántítok két lábra, fáj mindkét combom, alig bírok ülni, fáj a hátizmom és a mellizmom is. Állítólag a mai napnál csak a holnapi lesz rosszabb…

A jövő
A telefonomba és a Calendarba már beírtam, hogy H-Sz 6-tól 7-ig kettlebell, 8-tól 10-ig kravmaga, és most is úgy gondolom, hogy ezt fogom csinálni. Az biztos, hogy ha heti kétszer ilyen háromórás edzésre járnék, akkor túl sok testsúlyos problémám nem lenne. Meglátjuk, mit hoz a jövő, az elhatározás mindenesetre erős.

Az a hír…

Szóval megyek ma kravmagázni.

Nem is tudom, mikor voltam utoljára, de réges-régen. Kiváncsi vagyok, mennyire fáj még a herénrúgás :) Persze még mindig van szuszpenzorom, de hát az csak tompít, nem véd teljesen.

Wigner kollégium, hétfő és szerda, 18:30. Gyertek!

UPDATE: végre fáj a bal könyököm, a jobb alkarom, és egy kicsit a lábaim. Tökön nem rúgtak, én is csak érzéssel, egyszer, bemelegítés közben, véletlenül vertem valakit bal herecsúcson. Szóval minden frankó.

Jövő hét

A jövő hétről sok mindent nem árulok el, de kravmagázni hétfőn és szerdán szeretnék elmenni.

Pszt.

P2 – 84%

Szombaton voltam krav-maga vizsgán, ezúttal a P2 fokozat megszerzésére törekedvén.

Tomival és Norbival (két srác, akik szintén krav-magáznak Ervinnél) 9-kor találkoztunk az I épület előtt, ahonnan aztán kocsival megindultunk a vizsga helyszíne felé. Ráérősen mendegéltünk az edzőteremhez fél 10 után 5 perccel, hiszen csak 10-kor kezdődik a vizsga – gondoltuk akkor… Mint utóbb kiderült, ez a félreértés valamilyen ismeretlen okból fertőzött meg minket, hiszen mindenki más tudta, hogy a vizsga fél 10-kor kezdődik… A késés számomra már szinte a krav-maga vizsga szerves része, most csak azt furcsállottam, hogy nem voltam se részeg, se másnapos.

Mindegy, kis késéssel bekapcsolódtunk a bemelegítésbe – még mindig jobban jártunk, mint Zsombor, aki háromnegyed 10-kor esett be, így egy gyors nyújtózkodáson kívül másra nem maradt ideje. Ezután elkezdődött a vizsga, ahol előkerült a P2-es anyag nagyrésze, voltak ütések meg hozzájuk tartozó védések, mindenféle rúgás védése és megelőzése, földönfekvéses fojtogatás és a nagy kedvenc, az ugrós bukfenc. 11 körül már mindenkiről ömlött a víz, örültünk is, hogy leülhetünk szépen a terem szélén…

Örömünk egészen addig tartott, míg ki nem derült, hogy akkor itt és most “slow fight” lesz. Ez még nem is lett volna baj, de

  • kettesével “harcoltunk”, míg a többiek vérre szomjazva drukkoltak;
  • minden P2-re vizsgázó egy P3-ra menővel került össze;
  • amit mi Ervinnél szlófájtnak hittünk, az nem ez volt.

Ez a harc lesz a végső kicsit durva volt. Gyorsabb, erősebb, komolyabb, mint amit mi eddig valaha próbáltunk. Viszont a többi P2-esre menőnek annyira nem volt meglepő az egész, úgy látszik, csak mi voltunk finoman tartva. Tomi kapott egy békés srácot, szerintünk el is verte, volt például egy szép hasütése, je. Zsombor küzdött jól, más kérdés, hogy fogvédő nélkül felrepedt szájjal végezte. Aztán jöttem én…

Az ellenfelem, nos, ő valami furcsa szerzet volt. Konkrét személyleírásra nem vállalkoznék, mert az adrenalin és a halálfélelem felülírta a vonásait amúgy is problémás emlékezetemben. Az rémlik, hogy termetre olyasmi volt, mint én, viszont haja, na az nem volt. A szeme meg olyan gonosz, gyilkos. Intett a Tal (aki a vizsgáztató volt), hogy akkor most hajrá, adjunk egymásnak. Kicsit ugráltunk, mert miért ne. Aztán gondoltam, hogy megnézem, mire számítsak, jól combonrúgtam hát a srácot. Hiba volt. Elmosolyodott (mint böllér a disznóra), aztán úgy elvert, mint BAZ megyei szántóföldet a jégeső. Gyakorlatilag akkor ütött meg, amikor ütött, és ott, ahova ütött. Próbáltam én védekezni, meg támadni is, de hát meg kell hajolnom a tudás és az erő előtt. Kész.

Norbi a végén még egy jót küzdött egy nála kétszer nehezebb sráccal, aztán vége lett a vizsgának. Magunkba roskadva ballagtunk kifelé, P2-UV-re készülve…

Aztán meg a szerdai edzésen kiderült, hogy mindannyian átmentünk! Nem olyan lazán, mint a P1-en, de akkor is. Szóval most P2-es szintű krav-magás vagyok, kár, hogy ettől függetlenül egy P3-as simán leverne, hogy aztán az utcai harcról inkább ne is beszéljünk. De ne legyünk telhetetlenek – ami késik, nem múlik!