A kerékcsere

Bevezetés #1
F. Regina (aki később férjezett nevén, M. Reginaként folytatta pályafutását) gödi lakos Suzuki Swift típusú gépjárművét 2007 tavaszán elvitte kerékcserére. Regina az alkalomhoz illő öltözetet viselt: kis nyári ruhácska, szandál, napszemüveg. Időpontja volt, és mivel nem szeret késni, ezért már 5 perccel korábban megérkezett a garázsba. Szépen beparkolt, leállította a motort, sebességben hagyta az autót, behúzta a kéziféket, kiszállt, köszönt. A melós úr is illedelmesen köszönt, benézett a hátsó ülésre, majd a csomagtartóba is, mindkettőt üresnek találta. Reginához fordult, és megkérdezte:
– És hol vannak a nyári gumik?
– Ja, azokat hozni kell?

Bevezetés #2
Előző történetünk hőse, aki immáron M. Regina (szül. F. Regina) kloteni lakos kerékcserére vitte Audi A4 Avant típusú gépjárművét valamikor 2013-ban. Kerekek bepakolva, öltözet a feladathoz és a közönséghez igazítva. Parkolás, kiszállás, séta a munkafelvételi pulthoz. Sajnos a műhely padlója mindenféle olajfoltokkal volt tarkítva, az egyik ilyenen Regina megcsúszott, a feszülten figyelő szakik előtt először csinált egy dupla leszúrt Rittbergert, majd hanyatt esett.

(…)

Amikor Regi ezeket a sztorikat évekkel ezelőtt összehozta, majd elmesélte, akkor nem hittem volna, hogy a családban kerékcsere témában lehetne ennél erősebbet összehozni. Aztán eljött a hétfői nap.

Október 29-e egy csendes vasárnap este volt. Kaptam egy hírlevelet a korábban már említett nem túl messzi szervíztől, hogy vegyek új Audit, vagy ha már spúr vagyok, legalább kerékcserére menjek. Az ötlet nem rossz (mármint az utóbbi), mivel lassan kezdetét vette a svájci ősztél. Mivel 2017 van, az időpontfoglalás egy pöpec online tool keretein belül történt, lehetett választani napot, órát, percet, megadni az autót stb. Tanulva a korábbi esetekből a kerekeket már tavasszal a szervíz kerékhotelében helyeztettük el, így aztán se elveszteni, se otthon hagyni nem tudtuk. Hogy véletlenül se felejtsem el az időpontot (jegyezzük meg: hétfő, 15:00!), csináltam magamnak google-ös emlékeztetőt, naptárbejegyzést Outlookba, illetve az oldschool papír alapú naptárba is beírtam, hogy kerékcsere.

Eljött a hétfő. Reggel még talán be is jelentettem az otthoni plénum előtt (szerk.: ekkor Regi már nem volt otthon), hogy délután viszem a kocsit kerékcserére. Elmentem dolgozni biciklivel (a 300 méter az mégiscsak 300 méter). Közben az alábbi üzenet fölött siklott át a tekintetem.

Haladtak tovább az órák, volt egy meetingem egytől, ami miatt késtem a következőről, ami kettőkor kezdődött, ami miatt késtem a fél hármasról. Viszont, tudva a prioritásokat, itt már a kezdést követően bejelentettem, hogy nekem halaszthatatlan teendőim vannak, szóval három előtt lépnem kell. Sikerült is elszakadnom kedves kollégáimtól, rohantam le a biciklitárolóhoz, hogy gyorsan hazatekerjek, hogy gyorsan elvigyem a kocsit. Ekkor hívott Regi:

Regi: El tudnád gyorsan küldeni az IKEA Family Card vonalkódunkat?
Laci: Rohanok haza, nem ér rá 10 perc múlva, mikor végzek? (szerk.: nem mondtam, hogy miért rohanok és mivel végzek!)
Regi: Itt vagyok a pénztárnál.
Laci: OK, küldöm.

Elküldtem a screenshotokat, robogtam hazafelé. Közben felhívtam telefonon Évit (lö anyós), hogy dobja le nekem a slusszkulcsot. Hazaértem, beálltam a terasz alá, felvettem az “elkapom a kulcsot, de baromi ügyesen, hogy ne ejtsem el, de el se törjön a kezem” pózt. Évi kihajolt, és leszólt:

Nincs itt a kulcs, Regi elvitte a kocsit.

Arcom:
Arcom

Gyorsan felhívtam Regit, gondoltam, akkor most jön az, amit a BTK “verbális családon belüli erőszak mobilkommunikációs eszközzel” címszó alatt definiál.

(…)

Megbeszéltük a dolgot. Utána gyorsan elbicikliztem a szervízbe, és elmondtam, hogy igen, én vagyok az, aki biciklivel, autó nélkül jön kerékcserére. Megértőek voltak, mivel németül beszéltem.

Miután ez lezajlott, rendeztünk egy gyors post mortemet, hogy mi ment félre. Én 100%-ig magabiztos voltam, hiszen minden információt mindenkivel megosztottam, gondoltam.

Azért kiderült pár turpisság:

  1. reggel azt mondtam, fél négyre viszem a kocsit;
  2. a naptárba négyet írtam, Regi ekkora már hazaért;
  3. Regi indulás előtt pont beleírt ugyanebbe a naptárba, a matricától 5 centire, de nem vette észre a bejegyzésemet.

Szóval itt tartunk most, szombatra kaptunk új időpontot, amikor Évi próbál majd szerencsét a kerekekkel és a gyerekekkel. Lehet, hogy abból még jobb sztori lesz?

10 év, 5 év

Úgy látszik, most ilyen időszak van, kontent nuku, évforduló++.

10 éve és 2 napja megtudtam, hogy nem kapok meg egy MBA-ösztöndíjat Amerikába. Ettől mély depresszióba zuhantam, és mint az egy igazi magyar emberhez illik, bánatomat alkoholba fojtottam. Volt egy BME-s buli az E épületben, ahol hogy, hogy nem, Regivel beszélgetésbe elegyedtünk. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy ez egészen áthúzódott május 4-ére. Megegyeztünk, hogy találkozunk másnap (május 5.), és ott hivatalos formában is közöltük egymással, hogy mi most járunk. Ennek pont ma 10 éve.

5 éve és 1 napja ilyenkor nagy készülődésben volt a család. Én jól beikeáztam, barátaim segítségével valahogy hazacuccoltam két mázsa Vejnemöjnent és Kalevalát lapra szerelve, és estétől hajnalig azzal voltam elfoglalva, hogy a szekrényekből ágyat, az ágyakból asztalt eszkábáljak. (Relatíve jól sikerült.) Közben Regi Wekkkerlén az utolsó (jubileumi 100.) dobozt pakolta tele, este kocsiba vágta a gyerekeket, hogy meginduljanak nyugatnak. Május 5-én reggel 7 körül értek Rafz-ba. Ennek pont ma 5 éve.

Szóval a mai nappal kezdve Regivel többet éltünk együtt Svájcban, mint Magyarországon. Nem semmi.

Regi balesete

“A téma ezúttal komoly, de mi mégis viccesen próbáljuk megörökíteni.” Regi

2017. január 11., szerda, Ágota napja volt (az Agátákról, Baltazárokról, Honorátákról, Szalviákról, Taszilókról, Tézeuszokról, Vazulokról és Zsályákról se feledkezzünk meg). A nap korán indult: Regi hetedik munkanapjára készült az új munkahelyén, és mivel Küsnachtba jár, ezért 6 körül kelt. Háromnegyed 7 körül már én is kikászálódtam az ágyból, felvettem meleg mamuszomat, és a reggelihez készülődtem. Regi időközben végzett a fürdőben, felöltözött, megitta a reggeli narancslevét, és 7 körül elindult dolgozni. A gyerekek ezután nem sokkal ébredtek, én már a pirítósaimmal foglalatoskodtam, amikor ők még álmosan pislogtak az asztalnál.

7:08-kor csöngött a telefonom. Regi hívott, 12 másodpercig beszéltünk.

Regi (sírva): Elütött egy autó!
Laci: Elütött egy autó? Hol vagy?
Regi: A Rautistrassénál.
Laci: Megyek! (telefont lerak) Bassza meg!

A gyerekek is hallották a beszélgetést, mi maradt meg nekik ebből? “Apa azt mondta, hogy bassza meg.” Meg valami anyuval van.

Lerúgtam a mamuszokat, kibújtam a pizsamámból, kb. másfél perc alatt felöltöztem. (A fogmosás és a borotválkozás kimaradt, sőt, még a kontaktlencséket se raktam be – maradtam szemüvegben!) A Rautistrasse nem egy messzi célpont, konkrétan az az első utca a lakótelep szélén, és az egyetlen zebra, amin Regi az egész út alatt átkel.

Nem vagyok egy nagy futó (ld. a focis posztot korábbról), ezt a 200 métert mégis sikerült két perc alatt megtennem. (Hó volt meg jég.) Odaértem a tett színhelyére, közelítsünk is rá jobban.

Van itt egy zebra, párhuzamosan a Flurstrassén, a Rautistrassén át. Középen kis pihenő, ahol a nyugdíjasok megvárhatják a második zöldet, ha beragadtak az elsőnél. Itt kelt át Regi a zöld lámpájánál, miközben a párhuzamosan haladó autósok – a kanyarodók is – telezölddel haladhatnak. Ilyenkor a kanyarodó söfőröknek el kell engedniük az egyenesen haladó autóstársakat, és persze a gyalogosokat is. Egy fekete Audival közlekedő úr éppen a Flurstrasséról kanyarodott a Rautistrasséra, és valamiért nem vette észre az éppen akkor a zebrán átkelő Regit. Regi ennek következtében a szó legszorosabb értelmében el lett ütve.

Valószínűleg az történt, hogy Regit hátulról lökte meg a kocsi, ami szerencsére igen lassan ment. (Kanyarodott is, meg egy idő után lehet, hogy feltűnt neki, hogy van egy gyalogos előtte.) A keresztcsontja körül lökhette meg, mert ott van egy sérülés. Utána Regi repült egy méterest, és nagyjából a jobb arccsont – jobb váll – bal térd háromszögön landolt, mert itt is vannak sérülések. Felszakadt a szája is, ez volt a legfeltűnőbb bibi. Amikor odaértem, Regi az anyósülésen ült (a gázoló bizonyára ránézésre látta, hogy nem sérült a gerince, és ezért mozgatható), ott vérzett csendben. Közben már hívták a rendőrséget és a mentőt is, előbbi ért oda először, 3-4 perc után, rá 1 percre meg a mentőautó. Mindenki rettenetesen nyugodt és profi volt, a rendőrnő bemutatkozott mindannyiunknak, és elkezdte felderíteni, hogy mi történt. A mentősök közben felsegítették Regit, levették a kabátját (biztosan azért, mert külföldi), aztán az én bevonásommal is ráfektették egy műanyag tepsire, amit aztán leraktak a latyakos és hideg úttestre, Registül. Itt komótosan rákötözték, aztán berakták a mentőautóba. Én közben a rendőrnővel beszélgettem németül (!), felvette az adatainkat, felírta a telefonszámunkat, meg adott egy névjegykártyát. Közben az audis is odajött, és nagyon őszintén mondta, hogy sajnálja, és minden jót nekünk. Aztán én is beszállhattam a mentőbe, és elindultunk a kórházba.

Az út igen gyorsan telt, mivel a Triemli tőlünk 2 km-re van, és ilyenkor max. ámokfutó audisok vannak az utakon. (Egyébként az Audikkal nyilván nincs bajom.) Ekkor kezdődött az, ami “Regi amnéziája” néven kerül bele a történelemkönyvekbe. Amikor először beszéltem vele, eléggé sírt, de teljesen tudatánál volt, mindenre emlékezett, mármint arra, hogy elütötték. A mentőben hirtelen elfelejtette ezt, körülnézett, és megkérdezte tőlem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy elütötte egy autó, megyünk a kórházba. Erre azt kérdezte, hogy ugye nem ő (mármint Regi) a hibás? Mondtam neki, hogy nem, zöldön mentél át, zebrán mentél át, nem te vagy a hibás. Kicsit megnyugodott, majd 10 másodperc múlva megkérdezte: Mi történt? Utána pedig azt, hogy: Ugye nem én vagyok a hibás? És akkor újrajátszottuk a dialógust, nagyjából karakterre úgyanúgy, mint fél perccel korábban. És aztán újra, és újra, és újra. Amíg beértünk, és utána fel a Notfallra, kb. hússzor (nem húszszor) csináltuk végig. A másodiknál még azt hittem, hogy Regi viccel (mégiscsak ragadhatott rá valami a humoromból 10 év alatt), de nem.

A sürgősségin Regit platnistul egy ágyra rakták, közben infúziót kapott, vért vettek tőle, még talán eret is vágtak rajta, volt ott minden. Közben persze beszélgettünk tovább (“elütöttek, nem te voltál a hibás”), lassan teltek a percek. A műanyag izé miatt közben elkezdett fájni a keresztcsontja (ami amúgy is fájt), plusz nyakmerevítőt is kapott, kényelmesen fekhetett hát a CT-re várva. 10 után nem sokkal vitték el CT-re, közben befutott Évi is, mert a gyerekek oviban voltak.

(Regi balról be, sírva)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?
Mi: A gyerekek? Persze.
Regi (még jobban feldúlva): Biztos, hogy jól vannak a gyerekek?!
Mi: Igen, oviban vannak, nem voltak veled.
Regi: Esküdjetek!!!
Mi (jobb kézzel a szív fölött): Regi, nem voltak veled a gyerekek, amikor elütöttek, az óvodában vannak.
Regi (megnyugodva): Jól van. (Aztán újra feldúlva) Nem csak azért mondjátok ezt, hogy megnyugodjak?!
Mi: Nem!
Regi (újra nyugodtan): Jól van, ha valami bajuk lenne, akkor nem lennétek mindketten itt, és nem lennétek nyugodtak.
(Fél perc szünet)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?

Igen, átkapcsoltunk a második felvonásra, és innentől kezdve ezt a jelenetet gyakoroltuk addig, amíg már kívülről ment. Közben volt röntgen is (az is negatív lett, mint a CT), és az ER-ből átkerültünk egy nyugodtabb, háromágyas raktárszobába. (Néha bejöttek, és elvittek egy ágyat valakinek, aztán kicsit később hoztak egy újat, egy üreset.) Évi közben hazament, hogy a gyerekeket (akiknek nincs semmi bajuk) fogadja az oviból. Csinált is gyorsan róluk egy bizonyító erejű felvételt, amiben elmondták, hogy jól vannak, szerda van, gyógyulj meg, anya stb. Ezt gyorsan le is játszottam Reginek, amikor legközelebb megesketett a heréim épségére.

(Videó megy, Kata és Zizi állnak az ovi előtt, folyamatosan dumálnak)
Regi: Jajj, de jó! Mi történt Kata arcával?
Laci: Hétvégén beütötte a szekrénybe.
Regi: Jajj, szegényke!
(Videó vége, egy perc szünet)
Regi: A gyerekek jól vannak?
Laci: Akkor talán nézzük meg újra a videót!
(Videó indul)
Regi: Mi történt Kata arcával?
Laci: Bevertem neki egyet, amikor megette Zizi zsömléjét.
Regi: Tényleg?
Laci: Nem, nekiment a szekrénynek, nézzük csak tovább!

Ezzel is jól telt az idő, csak gyorsan merült a telefonom. (Máskor viszek magammal töltőt, ha Regit mentem.) Közben eszembe jutott az Inception (Eredet) c. film, és gondoltam, hogy ha már ilyen fogékony táptalaj lett Regi elméje, hátha sikerül elvetnem pár gondolatmagocskát, amik felépülése után még jól fognak jönni.

Laci: Regi, a szekrénynek ment neki. Ha már itt tartunk, fontos lenne, hogy tudjad, miként éltünk a baleseted előtt. Tudod, minden reggel úgy ébresztettél, hogy … (és itt elmondtam egy olyan ébresztési módot, ami szerintem igen kellemes és praktikus lenne egy nehéz munkanap előtt)
Regi: Na, menj a francba!

Mondjuk ez nem jött össze, de a reakció miatt már kezdett derengeni egy halvány reménysugár, hogy mégis visszatér az egykori Regi. És tényleg, délután 2-3 után határozottan kevesebb lett a kérdés, és egyre több a beszélgetés. Persze így is meghallgattam legalább hétszer, hogy “Laci, most már jól vagyok, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és idézzük fel a napot az elejétől kezdve!” – és felidéztük. Aztán telefonálni is nagyon akart, de amikor harmadszor hívta volna fel a lányokat, az ő értelmi fejlődésük miatt elvettem tőle a telefont. Utána megpróbáltuk felmérni, hogy mekkora a kár, és elkezdtünk visszafelé menni az emlékei között. Ekkortájt úgy tűnt, hogy kiesett a szilveszter, mind a hat munkanap azóta, a ticinói karácsony, a dolgos december előtte, az egész november, a hazautazásos és ausztriai pihenéses október, de még a költözködéses júliussal kapcsolatban is komoly kérdések merültek fel. Jobban láttam hát kronológiailag helyes sorrendben újraépíteni az emlékeit, és elkezdtük a beszélgetést 2016 januárjáról.

Laci: Regi, emlékszel arra, hogy mi történt 2016 januárjában?
Regi: Nem.
Laci: Mondjuk én sem.

Azért így elég nehéz, mert az én memóriám igen szelektív tud lenni. Utólag visszagondolva már tudom, hogy akkor is volt a lányoknak egy születésnapja (ezek a januárok már csak ilyenek, 2011. óta), és hogy pont lekéstem, mert akkor voltam előadóként egy epamos konferencián Budapesten (hogy mik vannak). Akkor ez egyikünknek sem jutott eszébe, pedig micsoda fontos lépcsőfok volt a karrieremben!

Szépen végigmentünk az éven, és látszott, hogy ahogyan beszélünk, egyre több és több dolog jut eszébe. De volt néhány olyan esemény is, ami teljesen kiesett, és vicces szituációkhoz vezetett.

Laci: Regi, most már jobban vagy, de ugye tudod, hogy pénteken nem fogsz tudni elutazni a “csajbulira” Athénba.
Regi: Mi? Athénba?
Laci: Igen, mentetek volna Athénba. De ne izgulj, E. sem megy, ő nem baleseti sérült, hanem terhes.
Regi: Mi??? E. terhes???
Laci: Igen, ikrekkel.
Regi: Mi???
Laci: Egy fiú, egy lány.
Regi: Mi???

Aztán ezt is elfelejtette, de amikor harmadszor vagy negyedszer újráztunk, akkor már valami derengett neki.

Regi: E. terhes?
Laci: Igen.
Regi: És ezt mióta tudom?
Laci: Kb. október eleje óta, azt meg, hogy ikrek, szerintem egy hónappal később.
Regi: Mi???
(5 perccel később, valami tök más téma közben)
Regi: Miért gondolok mindig arra, hogy E. terhes?

Úgy látszik, mégis működik az incepció, csak sajnos rossz gondolatot ültettem el. Teltek-múltak az órák, megebédeltem a kórház büféjében (az egyetlen vendéglátóipari hely egész Svájcban, ahol csak kp-t fogadnak el), aztán hazaugrottam letusolni és átöltözni, hogy frissen és üdén mesélhessem el még egyszer a nap eseményeit Reginek. A sürgősségin egyébként nem nagyon érdekelt senkit sem, hogy ott van este 10 után egy látogató, fél 11-kor azért mentem haza, mert Reginek beütött az egyik szer, amit adtak neki, és bealudt.

Másnap (csütörtökön) reggel hazaengedték, elhoztam kocsival. Azóta itthonról lábadozik, három egész munkanapra írták ki, hétfőn megy dolgozni (update: kapott még egy hetet), ha minden igaz. Ma (vasárnap) jön majd látogatóba hozzánk a rendőrnő (update: hétfőn jött), aki az ügyben nyomoz (?), az még érdekes lesz majd.

Itt tartunk most.

UPDATE: Kata még pár hete (a baleset előtt) rajzolta ezt. Ott a kocsi, benne a sofőr meg a szőke barátnője (tényleg ott volt mellette). Ott a lámpa telezölddel. És ott egy virág. Mi volt Regi jele az óvodában? Virág. Ez a durva, nem a chemtrail.

Meglepetés-utazás előkészületek

Mint azt bizonyára vagy tudjátok (vagy nem), június utolsó hétvégéjén Regivel Amszterdamban voltunk. Ez bizonyára nagyon érdekes, de nem erről fogok írni, hanem az előkészületekről.

Február 21-e egy szombati nap volt. Regi Budapesten volt, én pedig Zürichben. Azon a hétvégén volt a Swiss nagyszabású akciója, ami arról szólt, hogy nagyjából minden európai városba el lehetett jutni oda-vissza 119 frankból. Beizzítottam a hitelkártyámat, és sorban vásároltam a jobbnál-jobb repülőjegyeket: Zürich-Budapest, Budapest-Zürich! Egzotikus célpontok a javából. Szóval miután vettem magunknak pár hazautat, gondoltam, hogy a repülőt akár utazásra is lehetne használni, például elmenni egy helyre úgynevezett turistaként. Megkérdeztem Regit, hogy menjünk-e valamikor valahova, mondta, hogy igen, és nagyjából ennyiben is maradtunk. Nézegettem olyan városokat, mint Szentpétervár, Koppenhága, Prága, de vagy nem mertem belevágni, vagy rossz napokon volt az indulás és az érkezés is. Aztán megtaláltam Amszterdamot, és volt akciós péntek esti – hétfő reggeli repjegy. Nosza, vettem kettőt. És közben nagyon reménykedtem, hogy Regi elfelejti az egészet.

Amszterdam
Amszterdam egy meglehetős város. Én voltam már korábban többször, egyszer néhány napig, kétszer pedig átutazóban, Regi viszont még nem volt. Amióta barátaink pár hónapja egy hétvégét Amszterdamban töltöttek, azóta hallgattam Regitől, hogy “menjünk már mi is”. Én persze alibiből húztam a számat. Regi erre elkezdett szervezkedni, hogy ha velem nem, akkor majd barátnőkkel igen (mármint Amszterdamba utazni), és majd ősszel Amszterdamba repülnek egy hétvégére. Ennek az ötletnek nem kifejezetten örültem.

A hitelkártya
Még valamikor áprilisban vagy májusban, pár hónappal a repülőjegyek vásárlása után foglaltam le az amszterdami szállást a BCOM-on keresztül (én anno a HCOM-projekten dolgoztam, szóval áruló vagyok, tudom). Persze meg kellett adni hitelkártyát a foglaláshoz, de ez alap, nem is zavart, gondoltam, hogy úgyis majd “helyben” kell fizetni. Teltek a hetek, zajlott az élet, elhatároztam, hogy veszek egy Mi Bandet (a Xiaomi lépésszámláló és alvásfigyelő okoskarkötője). (Ennek semmi köze Amszterdamhoz, de a történet miatt fontos.) Nézegettem több webshopban is, és a kb. 10 dolláros karkötő szállítással együtt mindenhol 40-50 frank körül jött ki. Na, azt már nem. Aztán Gábor barátom mondta, hogy ő szokott az AliExpress-ről rendelni, minden olcsó, és pár hét alatt meg is jönnek a cuccok Kínából. Regisztráltam, keresgéltem, 17 dollárért találtam is egy Mi Bandet ajándék szíjjal. Meg is rendeltem, ki is fizettem hitelkártyával. Ez volt június 9-én, este.
Másnap reggel jön egy email a bankomtól, hogy 464 eurót terheltek a hitelkártyámra. Nocsak! Néztem a terhelés leírását, abból nem derült ki semmi. Persze gondoltam én az amszterdami szállásra, meg is néztem, hogy mennyibe kerül, de nem stimmelt az összeg. No, akkor bizony az AliExpress vagy a bolt, ahonnan vásároltam, biztos visszaéltek a hitelkártyámmal! Írtam is nekik rögtön egy reklamációt, közben meg felhívtam a bankot, hogy jelezzem, valaki visszaélt a kártyámmal. Utána le is tiltottam a kártyát, fájó szívvel, mert már tudtam kívülről a számát. És megfogadtam, hogy soha többet nem vásárolok hitelkártyával semmilyen megbízhatatlannak látszó forrásból.
Aztán pár napra rá kaptam egy levelet a szállást intéző hölgytől, hogy izgulunk-e már az utazás előtt. Írtam neki, hogy persze, jó lesz, és mellesleg megkérdeztem tőle, hogy miként lehet majd fizetni.

Can you debit my credit card?

Gyorsan jött a válasz.

The payment was supposed to be done already… Or still didn’t go through?

Ajajj … Rosszat sejtettem!

Did you debit my VISA credit card already? I got a debit movement on June 10th:
EUR 464.10 have been charged to card “VISA”. SumUp *MaxWolf 31208084296 GB.​

Megint jött a gyors válasz.

Yes! that’s it ))

Bázz!!! Még levelezgettünk egy kicsit, ő írta, hogy minden oké, ne izguljak, megkapták a pénzt. Én meg közben már vissza is kaptam az egész összeget a bankomtól, szóval úgy állt a helyzet, hogy a bank szponzorálja a szállásunkat. Mindegy, írtam a UBS-nek, hogy bocsesz-csocsesz, hülye voltam, mégis én költöttem el azt a pénzt, csak korábban, és nem annyit, debiteljék vissza. Egy amszterdami hétvégéért nem lennék szívesen hitelkártya-csaló.

A grillezés, a bébiszittelés, a születésnap
Májusban és júniusban is minden hétvégén volt valami dolgunk, csak az utolsó hétvége árválkodott üresen. Mondtam is Reginek már korábban, hogy azt hagyjuk is meg pihenésre, ne szervezzünk semmit se. Jó, jó, jó. Aztán valamikor közölte, hogy péntek estére csajos grillezést szervez (soha nem volt még ilyen). Persze pont arra a péntek estére, amikor mi 9-kor repülünk el. Pánik! Szóltam Nórinak (aki be volt avatva), hogy csináljon valamit, mert baromi ciki lenne Regit hétkor kirobbantani abból a grillezésből, amit ő szervezett, ráadásul úgy, hogy egyik kezében egy bratwurst, másikban meg egy üveg sör van. (Úgy nem is lehet becsekkolni a reptéren.) Nóri mondta, hogy ne aggódjak, intézkedik. Intézkedett is, szólt a meghívottaknak, hogy mondják le szépen az egészet. Regi közben persze mit sem sejtett, csak jött egymás után mindenkitől, hogy “épp elutazunk”, “már van más program”, “beteg a kecskénk”. Szerencsére nem fogott gyanút. A péntek megoldva.
Szombatra Regi csak két programot szervezett, nekem egy költöztetést, magának pedig egy bébiszittelést. Szóltam az illető családnak, hogy a költöztetés nem fog menni, de a bébiszittelésben tudunk segíteni, mert Szandra úgyis vigyáz a gyerekekre. Azt is mondtam, hogy ez nagy titok, Reginek egy szót se. Nos, ezt nem sikerült teljesen megérteniük, Regi emiatt majdnem rájött az ördögi tervre, erre utal a lenti videó végén.
Vasárnap pedig természetesen 50 fős születésnapi buliba voltunk hivatalosak Schwyz-be. Még ezt volt a legegyszerűbb lemondani, persze csak titokban.

A nőgyógyász
A félreértések elkerülése végett: Regi nem terhes, nem is várható változás ezen állapotában. Ellenben Regi ún. nő, és mint olyan, nőgyógyászhoz jár majdnem minden 1-2-3 évben. Amióta kiköltöztünk, erre még nem volt érkezése, és pont júniusban talált egy zürichi magyar nőorvost. Csütörtök délutánra kapott időpontot, ekkor nem volt semmilyen altesti motozás, csak beszélgetés 2 órán keresztül. Csütörtök este (T-24h) Regi közölte, hogy egyeztettek egy újabb időpontot, amikor kapcsolatukat fizikális síkra terelik. Az új időpont: hétfő reggel 8:30. Bázz!!! 8:25-kor száll le a gépünk … Mindegy, megoldom!
Pénteken felhívtam a nőgyógyászt, gondoltam, hogy simán elmagyarázom neki a helyzetet, magyarul nagyon meggyőző tudok lenni, meg fogja érteni. Az asszistense vette fel a telefont, aki Milena vagy Jelena névre hallgat, a lényeg, hogy nem magyar, és nem is beszél magyarul, ellenben angolul sem. Elkezdtem ipari mennyiségben izzadni, hogy hogyan fogom én ezt mind elmagyarázni neki németül. Szépen bemutatkoztam, mondtam, hogy én vagyok Herr Markert, és Frau Markert volt tegnap a vendégük. Eddig oké. Azt is mondtam, hogy Regi kapott új időpontot hétfő reggelre. Milena/Jelena: így van. No, én azt az időpontot szeretném lemondani. Az úgy van, hogy elutazunk, és nem érünk vissza, viszont erről Regi nem tud, ez a mi kis Geheimnis-ünk. M/J: ?!?! Kicsit még magyaráztam, hogy én egy ilyen vicces fickó vagyok, és meglepném az Ehefraúmat. Aztán Jelena-Milena úgy volt vele, hogy előbb szabadul, ha elhisz nekem mindent, kihúzta az időpontot, és lecsapta a telefont.

A gyerekek
Ha péntek, akkor magyar ovi. Délután 3 és 6 között Kata és Zizi már két és fél éve a schwamendingeni (Zürich, 12. kerület) magyar óvodába járnak. Azon az ominózus pénteken is így volt, Szandra vitte el őket oviba, aztán megírta a szokásos “jó hétvégét” üzenetet, amit akkor szokott írni, amikor már nem jön haza, csak vasárnap. Persze ez csak Reginek szólt átverésként, mert Szandra hétvégre ezúttal nálunk maradt, ő vigyázott a gyerekekre. Én mentem el a lányokért 6-ra, autóval, egyébként tömegközlekedéssel szoktunk odamenni. A kocsiban aztán beavattam Katát és Zizit, mondtam nekik, hogy nagy titok van, nem szabad elmondani anyunak, és nem is kell szomorkodni, mert kapnak valami ajándékot. (Családon belüli zsarolás és megvesztegetés minősített esete.) Ebben maradtunk, úgy tűnt, mindent értenek. Hazafelé felvettük Regit, és együtt mentünk haza. A garázsban aztán Zizike azt mondta, hogy:

Anya, van egy nagy titok, de nem mondom el neked!

Én persze rögtön odaugrottam hozzá, és eltakartam a száját. Szerencsére Regi a kocsi túloldalán küzdött Katával, így nem hallotta meg a spoilert.

Nagyjából ennyi történt péntek este 7 óráig. A végjátékot a lenti videó mutatja.

Így járt anyátok velem

Gyerekek, ma egy történetet mesélek el arról, hogyan nézett ki nálunk egy átlagos péntek.

Azon a pénteken apát külföldre szólította a munka a szokásoknak megfelelően vonattal utaztunk be Zürichbe. Igenám, de én aznap visszatértem régi sikereim helyszínére, az opfikoni irodába, így aztán nem mentem Regivel Zürichig, csak Opfikonig.

Ez eddig nagyon bonyolult lehet azoknak, akik nincsenek tisztában Svájc, azon belül is Zürich kanton elhelyezkedésével, ezért ideteszek egy térképet.

Kloten a jobb felső sarokban, Opfikon mellette, Altstetten a bal alsó sarokban, Zürich alul.
Kloten a jobb felső sarokban, Opfikon mellette, Altstetten a bal alsó sarokban, Zürich alul. A kis házikó az otthon, az aktatáska az iroda.

Most, hogy mindenkinek megvan a kettes a svájci földrajz érettségin, mehetünk is tovább.

Szóval Regi ment Zürichbe, én pedig Opfikonba. Igenám, de a délelőtti meetingem után átmentem Zürichbe, az altstetteni irodába, hogy ott fejezzem be a munkanapot. Sokáig dolgoztam, fél 7 után még bőven benn voltam. Ekkortájt hívott Regi, aki időközben hazament, aztán elment az ovihoz kocsival, majd hazavitte a gyerekeket. Kérdezte, hogy eljöjjön-e értem, mert akkor tudunk együtt bevásárolni.

Mondtam neki, hogy milyen kedves, és hogy persze, jöjjön csak. Hübrisz!

7 körül hívott megint, hogy az iroda előtt áll, mehetek le. Megyek már, mondtam, még megírok egy emailt, aztán indulok is. Email elküld, gép hibernál, megyek le a lépcsőn. Már a földszinten voltam, amikor eszembe jutott, hogy a napot Opfikonban kezdtem, és milyen rendes Regi, hogy Klotenből eljön értem egészen Altstettenig, pedig ez nincs olyan közel, mint Opfikon.

Ajajj.

(telefon) Szia, Regi! Azt hiszem, hogy reggel elfelejtettem mondani neked, hogy Opfikonba megyek, de utána átmegyek Altstettenbe. Szóval most itt vagyok az altstetteni irodában, nem Opfikonban.

Fél perc néma csend a vonal túlsó oldalán. Meg az innensőn is, én ilyenkor jobbnak látom, ha hallgatok. Olyan ez, mint a farkasszem, csak vakoknak, hanggal.

Aztán eljött értem Zürichbe, és elmentünk együtt vásárolni.

#elmúlt8év

Meglepetés

Bizonyára sokan elgondolkoztak már azon, hogy milyen arcot vág Regi akkor, amikor egy békés szerda estére Xbox One Fifa 14-ezést szervezek magamnak, a fürdetést még otthon töltöm, de utána látványosan nem akarok még este 8 órakor elindulni, sőt, egy egész órát várok fölöslegesen, látványosan unatkozva, de egyre gyakrabban nézve az órámat, majd nagy nehezen elindulok, és nagyon mondom, hogy akkor én most fifázni fogok, majd Regi még fel is hív, amikor én már a reptéren vagyok, mert kimentem az anyukája elé, akivel hétfőn beszéltük meg, hogy szerdán jön hozzánk, és ne mondjuk el Reginek, mert meglepi lesz, szóval Regivel beszélek a reptéren, és hallja, ahogy a háttérben szól a zene, nyugtatom, hogy ez csak az autórádió, és mindjárt ott vagyok, és gyorsan lecsapom, nehogy megszólaljon a hangosbemondóból az utolsó hívás a londoni járatra, aztán találkozom Évivel, aki Regi anyukája, az én anyósom, a gyerekeknek csak Évi nagyi, és visszamegyünk a kocsihoz, de elfelejtem a parkolójegyet kifizetni, ezért vissza kell mennem, és majdnem becsekkolok a reptérre foursquare-en, de rájövök, hogy akkor lebuknék Regi előtt, szóval mégsem csekkolok be, aztán elindulunk hazafelé, nagyon izgulunk, beállok a garázsba, aztán felmegyünk a földszintre, de nem a bejárati ajtón megyünk be, mert az túl egyszerű lenne, tehát körbe megyünk, olyan sötét van, mint a kos szarvában, de azért mi a kert felől támadunk, hátrahagyjuk a bőröndöt, mert nehezen gurul a macskaszaros földön, és óvatosan lépdelünk a terasz felé, ahol az ablak túloldalán, az étkezőben Regi ül, a laptop előtt, szerencsére pont úgy, ahogy hagytam, majd aztán szépen előveszem a telefonomat, hogy megörökítsem ezt a pillanatot, és pont akkor, amikor Regi iszik, és tele van a szája vízzel, Évi kopog az üvegen, Regi felénk fordul, és meglát mindkettőnket.

Pont ilyet.

Insanity, 1. hónap

Bő egy hónappal ezelőtt Regi találta meg az Insanity-t (itt). Elsőre (mármint első említésre, nem első kipróbálásra) nagyon nem tetszett, én az összes ilyen ugra-bugra dolgot rossz szemmel nézem. Mondtam, hogy “biztos tönkre teszi a térdeket”, és részemről le is volt tudva a testmozgás. Pár hónapja kivittem már a kettlebellt az erkélyre, jó az idő, minek porosodjon a hálószobában, majd ősszel visszahozom.

Aztán Regi elkezdte csinálni, és 3 nap után úgy döntöttem, hogy mégis belevágok. Persze már a fit teszt közepén fel akartam adni (hülyeség is, és a térdek, ugye), de végigcsináltam. Volt pár holtpont, volt pár kreatív nap (gyakorlatok felcserélve, ami nem ajánlott egyébként), de kb. 90%-ban menetrend szerint csináltam az első hónapot. Élményeimről és tapasztalataimról számolok most be röviden.

Szóval az Insanity egy 2009-es edzésmódszer, amit egy Shaun T nevű úr rakott össze. Állítólag ez a legkeményebb tornaóra a világon, de aki ezt írta, az bizonyára nem volt még kettlebellen Ervinnél. Annyi a lényeg, hogy 60 nap (igazából négy hét, aztán egy hét “pihenő”, aztán még négy hét), és akkor utána te vagy a legnagyobb király. Most vagyok a “pihenő” előtt, akkor mindjárt félkirály leszek, ugye?

Nem értek az edzésekhez, erről annyit tudok, hogy kardió, magas pulzusra megy rá, Shaun pedig mindig mondja, hogy ellenőrizzük a szívünket, nehogy meghaljunk. (Amiért egyébként nem vállal felelősséget.) Általában minden edzés egy kemény, 5-10 perces bemelegítéssel indul, ami már önmagában elindít az izzadás csatakos útján. Erre T úr azt mondja, hogy ami másnak az edzés, az neki a bemelegítés. Ha ha ha. Aztán jön egy alapos nyújtás, általában ez is minimum 5 perc, ennek a végére érzi azt az ember, hogy “edzettem is, le is nyújtottam, akkor most mennék tusolni”. Nem. Jön az edzés, ami naptól függően 15-20 perc, igen változatos, baromi kemény, már-már szadista. Majd végül jön még 5 perc nyújtás, csak hogy legyen valami kerete az egésznek.

Nem írok az edzésnapokról részletesen, mert akit érdekel, utánanéz, akit meg nem, az már régen átkapcsolt pornóra erről a posztról. Annyi személyes véleményt mondok, hogy vannak szar napok, nagyon szar napok, és amikor a Pure Cardio után egyből jön a Cardio Abs. Ez az első hónap legdurvább edzése: 40 perc “pjúr” – benne 15 perc pihenés nélkül, majd 15 perc hasizmozás, de úgy, hogy a végén sírva könyörögsz a halálért, pedig egy felülés sincs benne. Ez az első hónap, a második alapból min. 60 perces edzésekkel operál. Ja, lesz a jövő héten egy “recovery”, 6 napig ugyanaz a helyrehozó edzés, belenéztünk, 33 perc tömény szívás.

Szóval ez az Insanity, baromira tetszik, nagyon hatásos, és imádom. Amennyiben megérem a végét, beszámolok az eredményekről, meg igény esetén írok részletesebben is róla. Aki még olvasna, annak ajánlom az Insanity hivatalos oldalát, illetve a LifeT!lt részletes bejegyzését.

P.S.: rendeltünk pulzusmérőket, hogy a második hónapban vigyázzon ránk a technika is.

Hétköznapok

Bármelyik hétköznap este. Étkezőasztal, kisszékek. Szereplők: Kata, Regi.

Kata: Tádé! Tádé! Tádé!
Regi: Kata, figyelj rám! Ma már néztünk sok Mazsola és Tádét. Most megyünk fürdeni, aztán alvás. Utána reggeliztek, és nézünk Tádét.
Kata: Jjo.

(5 mp szünet.)

Kata: Tádé! Tádé! TÁÁÁDÉÉÉ!!!

Ugyanez ismételve ötször.

Függöny.

True story.

GPS-es rajzolás

Másfél hete volt a Kerékagyon egy cikk Michael “Wally” Wallace-ról, aki pár éve kitalálta, azóta pedig tökélyre fejlesztette a GPS-alapon térképen való rajzolást (?). A weboldalán rengeteg képet lehet látni, Wally biciklivel közlekedik, és igen szép rajzokat készít.

Nekem is megjött ehhez a kedvem, ezért aztán ma elkészítettem életem első GPS-es rajzát, pontosabban feliratát. Samsung Galaxy Nexus feat. Endomondo Sports Tracker PRO, ennyi kellett hozzá.

Útvonal: Walking Workout.

Behind the scenes: a park sarkán petanque-ot játszottak, és mivel épp az “R” szárára koncentráltam, majdnem átgyalogoltam a pályán. A park közepén ki volt feszítve egy drót vagy mi, amin ugráltak az emberek, ezért nem tudtam átlósan átvágni. Az “e” alján a járókelők nagyon néztek, amikor az utca végén visszafordultam. Innentől kezdve egyébként egy helikopter kőrözött felettem végig, gyanús! Az “e” közepén, ahol 3x is jártam, pont egy italbolt van – biztos volt benne a tulaj, hogy betörés előtt mérem fel a terepet. A “g” alján egy lakópark épületei között mászkáltam fel-alá, kicsit se voltam feltűnő. Az “i” már gyerekjáték volt, kicsit túl is szaladtam, a pontot pedig nem tudtam feltenni rendesen.

P.S.: aki nem tudja elolvasni a kézírásomnál is csúnyább térképírásomat, annak itt a megfejtés.

Simplon

Voltunk ma az épülő Simplon Udvarban, Regi apukája körbevezetett minket és pár építész-növendéket. Nekem nagyon tetszett a hely, paintball-ozni például isteni lenne itt :)

Mi
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!