Regi balesete (S02E01)

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra jelentkezünk a “Regi balesete” sorozat legújabb epizódjával.

Nem sok( rossz)at ígérő április másodika volt. A húsvéti hétvégét Saas Feeben töltöttük, hogy a szezonbérletünk utolsó morzsáit is kihasználjuk. (Amikor a síszezont egy hónappal ezelőtt ünnepélyesen lezártam, akkor ez az út még halvány gondolat sem volt.) Csütörtökön érkeztünk, pénteken már síeltünk, szombaton le volt zárva az összes pálya, vasárnap megint síeltünk, hétfőn pedig a kicsekkolás után még egy búcsúsíelést terveztünk. Minden jól alakult, ragyogó napsütés, tökéletes pályák, semmi tömeg.

Én vagyok a síszemüveges, Regi a másik

Miközben Regivel síeltünk, a gyerekek Darióval (aki az új Nico) tanultak. Mi dél körül végeztünk a hegyen, utána az volt a tervünk, hogy átmegyünk arra a dombra, ahol a lányok vannak, megnézzük őket, és még csúszunk egyet. Felmentünk a pálya tetejére, és nekivágtunk a szezon ténylegesen utolsó lesiklásának.

Ez a pálya annyira nem volt jó állapotban, mély volt a hó, és a napsütés miatt eléggé latyakossá olvadt. Én voltam elöl, Regi követett. Megálltam, hogy megvárjam, ő pedig egy gyors jobbkanyarral állt volna meg előttem. Itt történt a baj. A jobbosnál a jobb lába beleállt a hóba, míg a bal ment tovább. Aztán a bal is beleállt a hóba, ő pedig hasraesett. A sílécek nem csatoltak le, hanem félig oldalra, félig hátra álltak. Kb. úgy nézett ki, mint ez a hölgy itt lenn, csak a ruhája volt más színű, és a feje lefelé nézett.

Forrás: Pinterest (nem értem én ezt a Pinterest, valaki elmagyarázhatná, hogy mi ez)

Nem kell ortopédusnak lenni ahhoz, hogy sejteni lehessen, hason fekve nem jó az, ha az ember két lábfeje nem előre néz, hanem inkább oldalra-hátra. Ezt abból is sejteni lehetett, hogy Regi elkezdett kiabálni, hogy “ez nagyon fáj”. (Mondott még mást is, de ez egy korhatáros blog, a kurva életbe már!) Lecsatoltam, és visszasétáltam hozzá. Sejtettem, hogy nagy a baj, Reginek majdnem olyan magas a fájdalomküszöbe, mint nekem (az köztudott, hogy egy pattanás kinyomása az orron fájdalmasabb, mint a szülés, és én kevésbé kiabáltam az előbbi művelet alatt, mint ő az utóbbi közben). Leszedtem a sílécet a lábairól, főleg a bal tűnt eléggé zehernyésnek, nyeklett-nyaklott össze-vissza. Felsegítettem, hogy megnézzük, mekkora a kár. Járni nem tudott, állni is csak olyan furán. Fasza. Akkor talán vegyük számba, milyen lehetőségeink vannak! Egy olyan részen voltunk, ahol nem volt más síelő, segítséget nem kérhetünk senkitől. Nem is nagyon látszódtunk sehonnan, így ilyen hószánas mentőre sem számíthattunk. Mivel nem vagyunk Rega-tagok (légimentés), ezért egy helikopteres akció 50 ezer franknál egy rappennel nem kerülhetett volna többe, szóval ez sem volt opció. Maradt tehát az, hogy akkor valahogy lejussunk lécen-lábon a faluba, hogy aztán ott keressük meg Doktor Kretzschmart. Így is tettünk, Regi a botjaira támaszkodva próbált egy olyan helyre jutni, ahonnan aztán továbbcsúszhatott, én meg vittem a saját léceimet, botjaimat, és az ő léceit, mint egy alpesi Tenzing Norgay. Ehhez képest a lecsúszás szinte eseménytelen és kihívásmentes volt.

A faluban felmarkoltuk a lányokat, akik pont ekkor végeztek az utolsó órájukkal. Visszamentünk a szállodába, ahonnan már kicsekkoltunk, és az alagsori vécében utcai ruhába öltöztünk. Aztán elkezdtünk orvost keresgélni, ami húsvét hétfőn délután nem tűnt annyira egyszerűnek. Szerencsére pont ott volt a szállodatulaj házaspár mellettünk, akiknek piros telefonos forródrótjuk volt a felcserhez, ők segítettek bejelentkezni. Aztán a papi a hotel elektromos kisbuszával el is szállított minket a rendelőbe.

Minimális várakozás után Regi bejutott a röntgenbe. Gyors diagnózis: valami nem jó. Ami a képen látszik az egy kicsi szilánk, ami valahogy letört a csontból, valószínűleg ugyanúgy, mint ahogy Fábry Sándor elmesélte “A lejtő ördöge – a vaxtól a gipszig” c. klasszikusában. Egyelőre ennyit tudtunk. Regi kapott térdmerevítőt, meg két helyes mankót, amit a gyerekek következetesen kampónak hívtak, mivel annak van értelme. Hazamentünk szépen, Saas Fee – Zürich mindössze 242 km, az a hosszú hétvégéről hazautazók között barátok közt is legfeljebb hat óra. Így zártuk a hétfői napot.

Ott van a bibi!

Kedden háziorvos, beutaló a Triemlibe. Reginek itt már külön kartonozója van, ugye itt volt tavaly is a balesete után. A bejárat mellett két bejelentkező ablak van, az egyik főle az van írva, hogy “Information”, a másik felé pedig csak annyi, hogy “Regi”. Szerdán mentünk oda, ekkor volt CT, majd az Oberarzt-tal való egyeztetés után abban maradtunk, hogy legyen MRI is, hogy Regi bal térdén az összes képalkotó berendezést egy héten belül letesztelhessék. Magyarországi olvasóink kedvéért írom, hogy MRI-re nem 2019. októberre, hanem két nappal későbbre (péntekre) kaptunk időpontot. Ekkorra derült ki a pontos diagnózis: teljes elülső keresztszalag-szakadás.

Most ott tartunk, hogy Reginek volt három fizioterápiája, ugyanoda jár vissza, mint tavaly. Ez megy hat hétig, addig nincs műtét, utána jön majd egy konzílium, és eldöntik (döntjük?), hogy mi legyen. Gyors guglizás után kiderül egyébként, hogy a keresztszalag-szakadás nem olyan jó cucc, az előrehozott fizioterápiával jó eredményeket lehet elérni, a teljes gyógyulás esélye így is nagyjából 40% körül van, mint akkor, ha már rögtön a sípályán kaszabolták volna a beteget. Szóval reménykedünk.

Le van foglalva már a decemberi síelésünk ugyancsak Saas Feeben. Nézzük a dolgok pozitív oldalát: sokat tudunk spórolni, mert Reginek nem kell lécet bérelni!

Update: Regit május 16-án műtik.

Az emailes-neves prank

A történet szereplőinek nevét megváltoztattam. Regi maradt Regi, és én is Laci vagyok, de egyébként a többieket nem így hívják. Nem rajtuk nevettünk, hanem leginkább egymáson.

Van nekem egy kollégám, nevezzük R-nek, aki nem magyar (tudom, hogy ez megdöbbentő, hogy svájci epamosként nem csak magyarokkal dolgozom). Új lakásba költözik nemsokára, a régire pedig ún. Nachmietert (utánbérlőt, aki átveszi a felmondási idő előtt a bérleményt; ezt már többedszer definiáltam itt a blogban, remélem, most már mindenki megjegyezte). Felajánlottam széles ismeretségi körömet neki, mondtam, hogy szólok a többi kollégának, keresleti piac van, egy jó albérlet nagy kincs. Reginek is szóltam, hogy ha valakit érdekel, itt van egy ekkora lakás ennyiért és ekkortól elérhető.

Regi kedden este elment jógázni. Volt ott egy lány, nevezzük Dórinak, aki nemrég érkezett a festői szépségű rohadt hideg Zürichbe, ebből kifolyólag érdeklődik elérhető albérletek iránt. Regi mesélt neki R. lakásáról, és megígérte, hogy én elküldöm majd neki a részleteket.

Szerda reggel, szokásos iskola előtti készülődés, Regi eligazítást tartott nekem. Még este WhatsAppon leírta Dóri email címét, és a lelkemre kötötte, hogy ne felejtsem el elküldeni neki napközben a linket. Én megígértem, hogy ha nem felejtem el amint beérek, küldöm a levelet. Mivel vicces ember vagyok, mondtam neki, hogy “küldöm majd a linket Vilinek”. Ebben maradtunk.

Reggel elkezdtem dolgozni, aztán idővel eszembe jutott, mit is ígértem. Megírtam egy teljesen korrekt levelet Dórinak, elküldtem, nagyon büszke voltam már magamra. Gondoltam, továbbviszem a reggeli viccet, és WhatsAppon lejelentettem Reginek, hogy a küldetést sikeresen abszolváltam. Emailben is elküldtem a bizonyítékot egy forwardolt levél formájában.

Mivel alapvetően nem vagyok egy gonosz ember (de), 3 percig hagytam Regit ebben az állapotban. Gondoltam, ennyi éppen elég, hogy jól kinevessük magunkat (és egymást), így hát felfedtem a pranket.

Itt vége is lehetne a történetnek, de nem. Csörgött a telefonom, Regi hívott, gondoltam, hogy a válással és gyermekelhelyezéssel kapcsolatos formaságokat fogjuk megbeszélni. Valami olyasmit mondott, hogy már írt Dórinak (aki nem Vili), hogy elnézést kérjen, amiért én félreértettem a nevét és a nemét. Az emlékem erről eléggé homályos, mert annyira elkezdtem röhögni, hogy be kellett mennem egy tárgyalóba, ahol levegőért kapkodtam. Amikor az utolsó könnycseppet is kitöröltem a szememből (annyira sírtam, hogy komoly veszélybe kerültek a kontaktlencséim), megígértem Reginek, hogy én is írok egy levelet, amiben töredelmesen beismerem minden hibámat, és elnézést kérek.

Regi most írt neked egy levelet, mert megvicceltem, hogy rossz levelet írtam neked (én ilyen vicces vagyok). Bocs, hogy ilyen helyzetbe kerültél, máskor próbálom a prankeket máshogy végigvinni :) Az okozott kellemetlenségért elnézést!

Hamarosan megjött a válasz is.

No para, ha nem szoltok, eszre se veszem. :) Nagyon koszi a linket!

Még egyszer elnézést kérek minden érintettől: Regitől, Dóritól, aki nyilván nem Dóri igazából, és semmiképpen sem Vili.

A szőnyegek

Múlt héten jöttünk haza a síelésből, de ezt nem felvágásból mondom. (Egy képet sem publikáltam eddig, és jó is ez így.) Viszont még ezen a héten is szabadságon vagyok. Az előző zárójel óta sokan reklamáltak, hogy miért nincs kép, ezért meghajlok a népakarat előtt. Tessék, íme! Az eredeti kép 4608 x 3456 pixeles. Úgy gondoltam, bőven elég ennek az 1%-a is. Tehát itt van egy kép rólunk a hüttében, 47 x 35 pixelen.

Szóval a héten itthon vagyok. Nincs semmi különleges program, de tegnap például felhívtam a takarítócéget, akik a régi lakást készítenék fel az átadásra. Az úr igen meglepődött, baromira elfelejtette az egészet, aztán alig győzött szabadkozni. (Legalábbis én ezt értettem, az ő németje egy kicsit rosszabb, mint az enyém, bár tény, hogy bátrabban használja.) Ma sok dolgot intéztem: befoltoztam két lyukat az előszobában, voltam bevásárolni (kétszer), lottózóban vettem fel 60 franknyi nyereményt (igen jó eredmény 300 frank befektetésével). És elvittem a szőnyegeket a tisztítóba.

Van nekünk négy ikeás szőnyegünk, az előző lakásban a hálószobákban és a nappaliban voltak. Némelyik már költözött velünk egyszer, tehát minimum középkorúak (nem középkori, ez fontos különbség). Darabját 40 és 200 frank között szereztük be, a kisebbek voltak olcsóbbak, a nagyobb értelemszerűen kevésbé. Szóval van ez a négy igen koszos állapotú és igen alacsony értékű szőnyeg.

A mostani költözés előtt abban maradtunk, hogy amíg rendesen be nem rendezkedünk, addig nem lesz szőnyeg, és egyébként is rájuk férne valami alaposabb takarítás. Aztán ma reggel gondolkodtam, hogy milyen hasznos dolgot tehetnék, és eszembe jutottak a szőnyegek. Van itt a közelben (20 méter) egy ilyen hátrányos helyzetűeket is foglalkoztató műhely, ahol többek között ruhatisztítással is foglalkoznak. (Ők javították meg a biciklimet a kis balesetem előtt és után is.) Megkérdeztem Regit, megnézte, szőnyeget nem vállalnak. Viszont talált egy másik közeli (500 méter) céget, nevezzük őket Russoéknak, akik igen.

Nosza, felkerekedtem, és az első bevásárlás és a lottózás közé beillesztettem a szőnyegek elszállítását is. Szépen bepakoltam a kocsiba, odagurultam, lepadkáztam a kocsifelhajtót, majd elegánsan beléptem (négy szőnyeget ölelve) a boltba. Szépen köszöntem, mondtam, hogy szőnyeget tisztíttatnék, itt is vannak, ehun, ni! Kaptam kis cetlit, rajta a szám, mondták, hogy mikor jöhetek, arrivederci, ciao, 2 perc alatt végeztem. Nagyon elégedett voltam a teljesítményemmel.

Ebéd közben beszámoltam a nap eredményeiről a családnak. Regi elégedetten bólogatott, hogy ügyesen vettem egy egész csomag koktélparadicsomot, és fantasztikus tett volt az is, amikor teljes kiőrlésű toastkenyeret választottam. Aztán felvonta a szemüvegét, amikor a szőnyeges kalandomhoz értem.

És mit mondtak, mennyibe fog kerülni?

Hm, nos, az úgy volt, hogy ezt speciel nem mondták, viszont én nem kérdeztem. Szóval nem tudom. Gyors guglizás és fejszámolás után kiderült, hogy az újonnan 350 franknyi szőnyegünk nagyjából 20 m2 felületű, és a helyi átlagos tarifákkal számítva legfeljebb 1000 frank lesz a tisztítás költsége.

(Itt inkább nem idézném, hogy Regi mit mondott.)

Annyiban maradtunk, hogy akkor most és azonnal szerezzük vissza a (tisztítatlan) szőnyegeket. Éppen ebédszünetük volt, így nem lehetett se odamenni, se felhívni őket. Vártunk. Aztán kettesben (kellett az erősítés) odamentünk nyitásra a bolthoz. Ezúttal Regi beszélt, és elmondta a fenti kalkuláció főbb számait. A bolt összes dolgozója (mindketten) megértően bólogatott. Baromi nagy mázlink volt, mert még ugyanott pihentek a szőnyegek, ahol hagytam őket, holnap reggel már elvitették volna a műhelybe, és akkor (nekem) annyi. Így viszont minden jól végződött, és a szőnyegek is világot láttak kicsit. (Mi így szellőztetünk és porolunk.) A jó viszony fenntartása érdekében Regi azt mondta Russoéknak, hogy ha lenne valami értékesebb szőnyegünk, akkor mindenképpen velük tisztíttatnánk.

Szereznünk kell egy poros perzsaszőnyeget, hogy megmaradjon Russoék előtt a becsületünk.

A kerékcsere

Bevezetés #1
F. Regina (aki később férjezett nevén, M. Reginaként folytatta pályafutását) gödi lakos Suzuki Swift típusú gépjárművét 2007 tavaszán elvitte kerékcserére. Regina az alkalomhoz illő öltözetet viselt: kis nyári ruhácska, szandál, napszemüveg. Időpontja volt, és mivel nem szeret késni, ezért már 5 perccel korábban megérkezett a garázsba. Szépen beparkolt, leállította a motort, sebességben hagyta az autót, behúzta a kéziféket, kiszállt, köszönt. A melós úr is illedelmesen köszönt, benézett a hátsó ülésre, majd a csomagtartóba is, mindkettőt üresnek találta. Reginához fordult, és megkérdezte:
– És hol vannak a nyári gumik?
– Ja, azokat hozni kell?

Bevezetés #2
Előző történetünk hőse, aki immáron M. Regina (szül. F. Regina) kloteni lakos kerékcserére vitte Audi A4 Avant típusú gépjárművét valamikor 2013-ban. Kerekek bepakolva, öltözet a feladathoz és a közönséghez igazítva. Parkolás, kiszállás, séta a munkafelvételi pulthoz. Sajnos a műhely padlója mindenféle olajfoltokkal volt tarkítva, az egyik ilyenen Regina megcsúszott, a feszülten figyelő szakik előtt először csinált egy dupla leszúrt Rittbergert, majd hanyatt esett.

(…)

Amikor Regi ezeket a sztorikat évekkel ezelőtt összehozta, majd elmesélte, akkor nem hittem volna, hogy a családban kerékcsere témában lehetne ennél erősebbet összehozni. Aztán eljött a hétfői nap.

Október 29-e egy csendes vasárnap este volt. Kaptam egy hírlevelet a korábban már említett nem túl messzi szervíztől, hogy vegyek új Audit, vagy ha már spúr vagyok, legalább kerékcserére menjek. Az ötlet nem rossz (mármint az utóbbi), mivel lassan kezdetét vette a svájci ősztél. Mivel 2017 van, az időpontfoglalás egy pöpec online tool keretein belül történt, lehetett választani napot, órát, percet, megadni az autót stb. Tanulva a korábbi esetekből a kerekeket már tavasszal a szervíz kerékhotelében helyeztettük el, így aztán se elveszteni, se otthon hagyni nem tudtuk. Hogy véletlenül se felejtsem el az időpontot (jegyezzük meg: hétfő, 15:00!), csináltam magamnak google-ös emlékeztetőt, naptárbejegyzést Outlookba, illetve az oldschool papír alapú naptárba is beírtam, hogy kerékcsere.

Eljött a hétfő. Reggel még talán be is jelentettem az otthoni plénum előtt (szerk.: ekkor Regi már nem volt otthon), hogy délután viszem a kocsit kerékcserére. Elmentem dolgozni biciklivel (a 300 méter az mégiscsak 300 méter). Közben az alábbi üzenet fölött siklott át a tekintetem.

Haladtak tovább az órák, volt egy meetingem egytől, ami miatt késtem a következőről, ami kettőkor kezdődött, ami miatt késtem a fél hármasról. Viszont, tudva a prioritásokat, itt már a kezdést követően bejelentettem, hogy nekem halaszthatatlan teendőim vannak, szóval három előtt lépnem kell. Sikerült is elszakadnom kedves kollégáimtól, rohantam le a biciklitárolóhoz, hogy gyorsan hazatekerjek, hogy gyorsan elvigyem a kocsit. Ekkor hívott Regi:

Regi: El tudnád gyorsan küldeni az IKEA Family Card vonalkódunkat?
Laci: Rohanok haza, nem ér rá 10 perc múlva, mikor végzek? (szerk.: nem mondtam, hogy miért rohanok és mivel végzek!)
Regi: Itt vagyok a pénztárnál.
Laci: OK, küldöm.

Elküldtem a screenshotokat, robogtam hazafelé. Közben felhívtam telefonon Évit (lö anyós), hogy dobja le nekem a slusszkulcsot. Hazaértem, beálltam a terasz alá, felvettem az “elkapom a kulcsot, de baromi ügyesen, hogy ne ejtsem el, de el se törjön a kezem” pózt. Évi kihajolt, és leszólt:

Nincs itt a kulcs, Regi elvitte a kocsit.

Arcom:
Arcom

Gyorsan felhívtam Regit, gondoltam, akkor most jön az, amit a BTK “verbális családon belüli erőszak mobilkommunikációs eszközzel” címszó alatt definiál.

(…)

Megbeszéltük a dolgot. Utána gyorsan elbicikliztem a szervízbe, és elmondtam, hogy igen, én vagyok az, aki biciklivel, autó nélkül jön kerékcserére. Megértőek voltak, mivel németül beszéltem.

Miután ez lezajlott, rendeztünk egy gyors post mortemet, hogy mi ment félre. Én 100%-ig magabiztos voltam, hiszen minden információt mindenkivel megosztottam, gondoltam.

Azért kiderült pár turpisság:

  1. reggel azt mondtam, fél négyre viszem a kocsit;
  2. a naptárba négyet írtam, Regi ekkora már hazaért;
  3. Regi indulás előtt pont beleírt ugyanebbe a naptárba, a matricától 5 centire, de nem vette észre a bejegyzésemet.

Szóval itt tartunk most, szombatra kaptunk új időpontot, amikor Évi próbál majd szerencsét a kerekekkel és a gyerekekkel. Lehet, hogy abból még jobb sztori lesz?

10 év, 5 év

Úgy látszik, most ilyen időszak van, kontent nuku, évforduló++.

10 éve és 2 napja megtudtam, hogy nem kapok meg egy MBA-ösztöndíjat Amerikába. Ettől mély depresszióba zuhantam, és mint az egy igazi magyar emberhez illik, bánatomat alkoholba fojtottam. Volt egy BME-s buli az E épületben, ahol hogy, hogy nem, Regivel beszélgetésbe elegyedtünk. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy ez egészen áthúzódott május 4-ére. Megegyeztünk, hogy találkozunk másnap (május 5.), és ott hivatalos formában is közöltük egymással, hogy mi most járunk. Ennek pont ma 10 éve.

5 éve és 1 napja ilyenkor nagy készülődésben volt a család. Én jól beikeáztam, barátaim segítségével valahogy hazacuccoltam két mázsa Vejnemöjnent és Kalevalát lapra szerelve, és estétől hajnalig azzal voltam elfoglalva, hogy a szekrényekből ágyat, az ágyakból asztalt eszkábáljak. (Relatíve jól sikerült.) Közben Regi Wekkkerlén az utolsó (jubileumi 100.) dobozt pakolta tele, este kocsiba vágta a gyerekeket, hogy meginduljanak nyugatnak. Május 5-én reggel 7 körül értek Rafz-ba. Ennek pont ma 5 éve.

Szóval a mai nappal kezdve Regivel többet éltünk együtt Svájcban, mint Magyarországon. Nem semmi.

Regi balesete

“A téma ezúttal komoly, de mi mégis viccesen próbáljuk megörökíteni.” Regi

2017. január 11., szerda, Ágota napja volt (az Agátákról, Baltazárokról, Honorátákról, Szalviákról, Taszilókról, Tézeuszokról, Vazulokról és Zsályákról se feledkezzünk meg). A nap korán indult: Regi hetedik munkanapjára készült az új munkahelyén, és mivel Küsnachtba jár, ezért 6 körül kelt. Háromnegyed 7 körül már én is kikászálódtam az ágyból, felvettem meleg mamuszomat, és a reggelihez készülődtem. Regi időközben végzett a fürdőben, felöltözött, megitta a reggeli narancslevét, és 7 körül elindult dolgozni. A gyerekek ezután nem sokkal ébredtek, én már a pirítósaimmal foglalatoskodtam, amikor ők még álmosan pislogtak az asztalnál.

7:08-kor csöngött a telefonom. Regi hívott, 12 másodpercig beszéltünk.

Regi (sírva): Elütött egy autó!
Laci: Elütött egy autó? Hol vagy?
Regi: A Rautistrassénál.
Laci: Megyek! (telefont lerak) Bassza meg!

A gyerekek is hallották a beszélgetést, mi maradt meg nekik ebből? “Apa azt mondta, hogy bassza meg.” Meg valami anyuval van.

Lerúgtam a mamuszokat, kibújtam a pizsamámból, kb. másfél perc alatt felöltöztem. (A fogmosás és a borotválkozás kimaradt, sőt, még a kontaktlencséket se raktam be – maradtam szemüvegben!) A Rautistrasse nem egy messzi célpont, konkrétan az az első utca a lakótelep szélén, és az egyetlen zebra, amin Regi az egész út alatt átkel.

Nem vagyok egy nagy futó (ld. a focis posztot korábbról), ezt a 200 métert mégis sikerült két perc alatt megtennem. (Hó volt meg jég.) Odaértem a tett színhelyére, közelítsünk is rá jobban.

Van itt egy zebra, párhuzamosan a Flurstrassén, a Rautistrassén át. Középen kis pihenő, ahol a nyugdíjasok megvárhatják a második zöldet, ha beragadtak az elsőnél. Itt kelt át Regi a zöld lámpájánál, miközben a párhuzamosan haladó autósok – a kanyarodók is – telezölddel haladhatnak. Ilyenkor a kanyarodó söfőröknek el kell engedniük az egyenesen haladó autóstársakat, és persze a gyalogosokat is. Egy fekete Audival közlekedő úr éppen a Flurstrasséról kanyarodott a Rautistrasséra, és valamiért nem vette észre az éppen akkor a zebrán átkelő Regit. Regi ennek következtében a szó legszorosabb értelmében el lett ütve.

Valószínűleg az történt, hogy Regit hátulról lökte meg a kocsi, ami szerencsére igen lassan ment. (Kanyarodott is, meg egy idő után lehet, hogy feltűnt neki, hogy van egy gyalogos előtte.) A keresztcsontja körül lökhette meg, mert ott van egy sérülés. Utána Regi repült egy méterest, és nagyjából a jobb arccsont – jobb váll – bal térd háromszögön landolt, mert itt is vannak sérülések. Felszakadt a szája is, ez volt a legfeltűnőbb bibi. Amikor odaértem, Regi az anyósülésen ült (a gázoló bizonyára ránézésre látta, hogy nem sérült a gerince, és ezért mozgatható), ott vérzett csendben. Közben már hívták a rendőrséget és a mentőt is, előbbi ért oda először, 3-4 perc után, rá 1 percre meg a mentőautó. Mindenki rettenetesen nyugodt és profi volt, a rendőrnő bemutatkozott mindannyiunknak, és elkezdte felderíteni, hogy mi történt. A mentősök közben felsegítették Regit, levették a kabátját (biztosan azért, mert külföldi), aztán az én bevonásommal is ráfektették egy műanyag tepsire, amit aztán leraktak a latyakos és hideg úttestre, Registül. Itt komótosan rákötözték, aztán berakták a mentőautóba. Én közben a rendőrnővel beszélgettem németül (!), felvette az adatainkat, felírta a telefonszámunkat, meg adott egy névjegykártyát. Közben az audis is odajött, és nagyon őszintén mondta, hogy sajnálja, és minden jót nekünk. Aztán én is beszállhattam a mentőbe, és elindultunk a kórházba.

Az út igen gyorsan telt, mivel a Triemli tőlünk 2 km-re van, és ilyenkor max. ámokfutó audisok vannak az utakon. (Egyébként az Audikkal nyilván nincs bajom.) Ekkor kezdődött az, ami “Regi amnéziája” néven kerül bele a történelemkönyvekbe. Amikor először beszéltem vele, eléggé sírt, de teljesen tudatánál volt, mindenre emlékezett, mármint arra, hogy elütötték. A mentőben hirtelen elfelejtette ezt, körülnézett, és megkérdezte tőlem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy elütötte egy autó, megyünk a kórházba. Erre azt kérdezte, hogy ugye nem ő (mármint Regi) a hibás? Mondtam neki, hogy nem, zöldön mentél át, zebrán mentél át, nem te vagy a hibás. Kicsit megnyugodott, majd 10 másodperc múlva megkérdezte: Mi történt? Utána pedig azt, hogy: Ugye nem én vagyok a hibás? És akkor újrajátszottuk a dialógust, nagyjából karakterre úgyanúgy, mint fél perccel korábban. És aztán újra, és újra, és újra. Amíg beértünk, és utána fel a Notfallra, kb. hússzor (nem húszszor) csináltuk végig. A másodiknál még azt hittem, hogy Regi viccel (mégiscsak ragadhatott rá valami a humoromból 10 év alatt), de nem.

A sürgősségin Regit platnistul egy ágyra rakták, közben infúziót kapott, vért vettek tőle, még talán eret is vágtak rajta, volt ott minden. Közben persze beszélgettünk tovább (“elütöttek, nem te voltál a hibás”), lassan teltek a percek. A műanyag izé miatt közben elkezdett fájni a keresztcsontja (ami amúgy is fájt), plusz nyakmerevítőt is kapott, kényelmesen fekhetett hát a CT-re várva. 10 után nem sokkal vitték el CT-re, közben befutott Évi is, mert a gyerekek oviban voltak.

(Regi balról be, sírva)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?
Mi: A gyerekek? Persze.
Regi (még jobban feldúlva): Biztos, hogy jól vannak a gyerekek?!
Mi: Igen, oviban vannak, nem voltak veled.
Regi: Esküdjetek!!!
Mi (jobb kézzel a szív fölött): Regi, nem voltak veled a gyerekek, amikor elütöttek, az óvodában vannak.
Regi (megnyugodva): Jól van. (Aztán újra feldúlva) Nem csak azért mondjátok ezt, hogy megnyugodjak?!
Mi: Nem!
Regi (újra nyugodtan): Jól van, ha valami bajuk lenne, akkor nem lennétek mindketten itt, és nem lennétek nyugodtak.
(Fél perc szünet)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?

Igen, átkapcsoltunk a második felvonásra, és innentől kezdve ezt a jelenetet gyakoroltuk addig, amíg már kívülről ment. Közben volt röntgen is (az is negatív lett, mint a CT), és az ER-ből átkerültünk egy nyugodtabb, háromágyas raktárszobába. (Néha bejöttek, és elvittek egy ágyat valakinek, aztán kicsit később hoztak egy újat, egy üreset.) Évi közben hazament, hogy a gyerekeket (akiknek nincs semmi bajuk) fogadja az oviból. Csinált is gyorsan róluk egy bizonyító erejű felvételt, amiben elmondták, hogy jól vannak, szerda van, gyógyulj meg, anya stb. Ezt gyorsan le is játszottam Reginek, amikor legközelebb megesketett a heréim épségére.

(Videó megy, Kata és Zizi állnak az ovi előtt, folyamatosan dumálnak)
Regi: Jajj, de jó! Mi történt Kata arcával?
Laci: Hétvégén beütötte a szekrénybe.
Regi: Jajj, szegényke!
(Videó vége, egy perc szünet)
Regi: A gyerekek jól vannak?
Laci: Akkor talán nézzük meg újra a videót!
(Videó indul)
Regi: Mi történt Kata arcával?
Laci: Bevertem neki egyet, amikor megette Zizi zsömléjét.
Regi: Tényleg?
Laci: Nem, nekiment a szekrénynek, nézzük csak tovább!

Ezzel is jól telt az idő, csak gyorsan merült a telefonom. (Máskor viszek magammal töltőt, ha Regit mentem.) Közben eszembe jutott az Inception (Eredet) c. film, és gondoltam, hogy ha már ilyen fogékony táptalaj lett Regi elméje, hátha sikerül elvetnem pár gondolatmagocskát, amik felépülése után még jól fognak jönni.

Laci: Regi, a szekrénynek ment neki. Ha már itt tartunk, fontos lenne, hogy tudjad, miként éltünk a baleseted előtt. Tudod, minden reggel úgy ébresztettél, hogy … (és itt elmondtam egy olyan ébresztési módot, ami szerintem igen kellemes és praktikus lenne egy nehéz munkanap előtt)
Regi: Na, menj a francba!

Mondjuk ez nem jött össze, de a reakció miatt már kezdett derengeni egy halvány reménysugár, hogy mégis visszatér az egykori Regi. És tényleg, délután 2-3 után határozottan kevesebb lett a kérdés, és egyre több a beszélgetés. Persze így is meghallgattam legalább hétszer, hogy “Laci, most már jól vagyok, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és idézzük fel a napot az elejétől kezdve!” – és felidéztük. Aztán telefonálni is nagyon akart, de amikor harmadszor hívta volna fel a lányokat, az ő értelmi fejlődésük miatt elvettem tőle a telefont. Utána megpróbáltuk felmérni, hogy mekkora a kár, és elkezdtünk visszafelé menni az emlékei között. Ekkortájt úgy tűnt, hogy kiesett a szilveszter, mind a hat munkanap azóta, a ticinói karácsony, a dolgos december előtte, az egész november, a hazautazásos és ausztriai pihenéses október, de még a költözködéses júliussal kapcsolatban is komoly kérdések merültek fel. Jobban láttam hát kronológiailag helyes sorrendben újraépíteni az emlékeit, és elkezdtük a beszélgetést 2016 januárjáról.

Laci: Regi, emlékszel arra, hogy mi történt 2016 januárjában?
Regi: Nem.
Laci: Mondjuk én sem.

Azért így elég nehéz, mert az én memóriám igen szelektív tud lenni. Utólag visszagondolva már tudom, hogy akkor is volt a lányoknak egy születésnapja (ezek a januárok már csak ilyenek, 2011. óta), és hogy pont lekéstem, mert akkor voltam előadóként egy epamos konferencián Budapesten (hogy mik vannak). Akkor ez egyikünknek sem jutott eszébe, pedig micsoda fontos lépcsőfok volt a karrieremben!

Szépen végigmentünk az éven, és látszott, hogy ahogyan beszélünk, egyre több és több dolog jut eszébe. De volt néhány olyan esemény is, ami teljesen kiesett, és vicces szituációkhoz vezetett.

Laci: Regi, most már jobban vagy, de ugye tudod, hogy pénteken nem fogsz tudni elutazni a “csajbulira” Athénba.
Regi: Mi? Athénba?
Laci: Igen, mentetek volna Athénba. De ne izgulj, E. sem megy, ő nem baleseti sérült, hanem terhes.
Regi: Mi??? E. terhes???
Laci: Igen, ikrekkel.
Regi: Mi???
Laci: Egy fiú, egy lány.
Regi: Mi???

Aztán ezt is elfelejtette, de amikor harmadszor vagy negyedszer újráztunk, akkor már valami derengett neki.

Regi: E. terhes?
Laci: Igen.
Regi: És ezt mióta tudom?
Laci: Kb. október eleje óta, azt meg, hogy ikrek, szerintem egy hónappal később.
Regi: Mi???
(5 perccel később, valami tök más téma közben)
Regi: Miért gondolok mindig arra, hogy E. terhes?

Úgy látszik, mégis működik az incepció, csak sajnos rossz gondolatot ültettem el. Teltek-múltak az órák, megebédeltem a kórház büféjében (az egyetlen vendéglátóipari hely egész Svájcban, ahol csak kp-t fogadnak el), aztán hazaugrottam letusolni és átöltözni, hogy frissen és üdén mesélhessem el még egyszer a nap eseményeit Reginek. A sürgősségin egyébként nem nagyon érdekelt senkit sem, hogy ott van este 10 után egy látogató, fél 11-kor azért mentem haza, mert Reginek beütött az egyik szer, amit adtak neki, és bealudt.

Másnap (csütörtökön) reggel hazaengedték, elhoztam kocsival. Azóta itthonról lábadozik, három egész munkanapra írták ki, hétfőn megy dolgozni (update: kapott még egy hetet), ha minden igaz. Ma (vasárnap) jön majd látogatóba hozzánk a rendőrnő (update: hétfőn jött), aki az ügyben nyomoz (?), az még érdekes lesz majd.

Itt tartunk most.

UPDATE: Kata még pár hete (a baleset előtt) rajzolta ezt. Ott a kocsi, benne a sofőr meg a szőke barátnője (tényleg ott volt mellette). Ott a lámpa telezölddel. És ott egy virág. Mi volt Regi jele az óvodában? Virág. Ez a durva, nem a chemtrail.

Meglepetés-utazás előkészületek

Mint azt bizonyára vagy tudjátok (vagy nem), június utolsó hétvégéjén Regivel Amszterdamban voltunk. Ez bizonyára nagyon érdekes, de nem erről fogok írni, hanem az előkészületekről.

Február 21-e egy szombati nap volt. Regi Budapesten volt, én pedig Zürichben. Azon a hétvégén volt a Swiss nagyszabású akciója, ami arról szólt, hogy nagyjából minden európai városba el lehetett jutni oda-vissza 119 frankból. Beizzítottam a hitelkártyámat, és sorban vásároltam a jobbnál-jobb repülőjegyeket: Zürich-Budapest, Budapest-Zürich! Egzotikus célpontok a javából. Szóval miután vettem magunknak pár hazautat, gondoltam, hogy a repülőt akár utazásra is lehetne használni, például elmenni egy helyre úgynevezett turistaként. Megkérdeztem Regit, hogy menjünk-e valamikor valahova, mondta, hogy igen, és nagyjából ennyiben is maradtunk. Nézegettem olyan városokat, mint Szentpétervár, Koppenhága, Prága, de vagy nem mertem belevágni, vagy rossz napokon volt az indulás és az érkezés is. Aztán megtaláltam Amszterdamot, és volt akciós péntek esti – hétfő reggeli repjegy. Nosza, vettem kettőt. És közben nagyon reménykedtem, hogy Regi elfelejti az egészet.

Amszterdam
Amszterdam egy meglehetős város. Én voltam már korábban többször, egyszer néhány napig, kétszer pedig átutazóban, Regi viszont még nem volt. Amióta barátaink pár hónapja egy hétvégét Amszterdamban töltöttek, azóta hallgattam Regitől, hogy “menjünk már mi is”. Én persze alibiből húztam a számat. Regi erre elkezdett szervezkedni, hogy ha velem nem, akkor majd barátnőkkel igen (mármint Amszterdamba utazni), és majd ősszel Amszterdamba repülnek egy hétvégére. Ennek az ötletnek nem kifejezetten örültem.

A hitelkártya
Még valamikor áprilisban vagy májusban, pár hónappal a repülőjegyek vásárlása után foglaltam le az amszterdami szállást a BCOM-on keresztül (én anno a HCOM-projekten dolgoztam, szóval áruló vagyok, tudom). Persze meg kellett adni hitelkártyát a foglaláshoz, de ez alap, nem is zavart, gondoltam, hogy úgyis majd “helyben” kell fizetni. Teltek a hetek, zajlott az élet, elhatároztam, hogy veszek egy Mi Bandet (a Xiaomi lépésszámláló és alvásfigyelő okoskarkötője). (Ennek semmi köze Amszterdamhoz, de a történet miatt fontos.) Nézegettem több webshopban is, és a kb. 10 dolláros karkötő szállítással együtt mindenhol 40-50 frank körül jött ki. Na, azt már nem. Aztán Gábor barátom mondta, hogy ő szokott az AliExpress-ről rendelni, minden olcsó, és pár hét alatt meg is jönnek a cuccok Kínából. Regisztráltam, keresgéltem, 17 dollárért találtam is egy Mi Bandet ajándék szíjjal. Meg is rendeltem, ki is fizettem hitelkártyával. Ez volt június 9-én, este.
Másnap reggel jön egy email a bankomtól, hogy 464 eurót terheltek a hitelkártyámra. Nocsak! Néztem a terhelés leírását, abból nem derült ki semmi. Persze gondoltam én az amszterdami szállásra, meg is néztem, hogy mennyibe kerül, de nem stimmelt az összeg. No, akkor bizony az AliExpress vagy a bolt, ahonnan vásároltam, biztos visszaéltek a hitelkártyámmal! Írtam is nekik rögtön egy reklamációt, közben meg felhívtam a bankot, hogy jelezzem, valaki visszaélt a kártyámmal. Utána le is tiltottam a kártyát, fájó szívvel, mert már tudtam kívülről a számát. És megfogadtam, hogy soha többet nem vásárolok hitelkártyával semmilyen megbízhatatlannak látszó forrásból.
Aztán pár napra rá kaptam egy levelet a szállást intéző hölgytől, hogy izgulunk-e már az utazás előtt. Írtam neki, hogy persze, jó lesz, és mellesleg megkérdeztem tőle, hogy miként lehet majd fizetni.

Can you debit my credit card?

Gyorsan jött a válasz.

The payment was supposed to be done already… Or still didn’t go through?

Ajajj … Rosszat sejtettem!

Did you debit my VISA credit card already? I got a debit movement on June 10th:
EUR 464.10 have been charged to card “VISA”. SumUp *MaxWolf 31208084296 GB.​

Megint jött a gyors válasz.

Yes! that’s it ))

Bázz!!! Még levelezgettünk egy kicsit, ő írta, hogy minden oké, ne izguljak, megkapták a pénzt. Én meg közben már vissza is kaptam az egész összeget a bankomtól, szóval úgy állt a helyzet, hogy a bank szponzorálja a szállásunkat. Mindegy, írtam a UBS-nek, hogy bocsesz-csocsesz, hülye voltam, mégis én költöttem el azt a pénzt, csak korábban, és nem annyit, debiteljék vissza. Egy amszterdami hétvégéért nem lennék szívesen hitelkártya-csaló.

A grillezés, a bébiszittelés, a születésnap
Májusban és júniusban is minden hétvégén volt valami dolgunk, csak az utolsó hétvége árválkodott üresen. Mondtam is Reginek már korábban, hogy azt hagyjuk is meg pihenésre, ne szervezzünk semmit se. Jó, jó, jó. Aztán valamikor közölte, hogy péntek estére csajos grillezést szervez (soha nem volt még ilyen). Persze pont arra a péntek estére, amikor mi 9-kor repülünk el. Pánik! Szóltam Nórinak (aki be volt avatva), hogy csináljon valamit, mert baromi ciki lenne Regit hétkor kirobbantani abból a grillezésből, amit ő szervezett, ráadásul úgy, hogy egyik kezében egy bratwurst, másikban meg egy üveg sör van. (Úgy nem is lehet becsekkolni a reptéren.) Nóri mondta, hogy ne aggódjak, intézkedik. Intézkedett is, szólt a meghívottaknak, hogy mondják le szépen az egészet. Regi közben persze mit sem sejtett, csak jött egymás után mindenkitől, hogy “épp elutazunk”, “már van más program”, “beteg a kecskénk”. Szerencsére nem fogott gyanút. A péntek megoldva.
Szombatra Regi csak két programot szervezett, nekem egy költöztetést, magának pedig egy bébiszittelést. Szóltam az illető családnak, hogy a költöztetés nem fog menni, de a bébiszittelésben tudunk segíteni, mert Szandra úgyis vigyáz a gyerekekre. Azt is mondtam, hogy ez nagy titok, Reginek egy szót se. Nos, ezt nem sikerült teljesen megérteniük, Regi emiatt majdnem rájött az ördögi tervre, erre utal a lenti videó végén.
Vasárnap pedig természetesen 50 fős születésnapi buliba voltunk hivatalosak Schwyz-be. Még ezt volt a legegyszerűbb lemondani, persze csak titokban.

A nőgyógyász
A félreértések elkerülése végett: Regi nem terhes, nem is várható változás ezen állapotában. Ellenben Regi ún. nő, és mint olyan, nőgyógyászhoz jár majdnem minden 1-2-3 évben. Amióta kiköltöztünk, erre még nem volt érkezése, és pont júniusban talált egy zürichi magyar nőorvost. Csütörtök délutánra kapott időpontot, ekkor nem volt semmilyen altesti motozás, csak beszélgetés 2 órán keresztül. Csütörtök este (T-24h) Regi közölte, hogy egyeztettek egy újabb időpontot, amikor kapcsolatukat fizikális síkra terelik. Az új időpont: hétfő reggel 8:30. Bázz!!! 8:25-kor száll le a gépünk … Mindegy, megoldom!
Pénteken felhívtam a nőgyógyászt, gondoltam, hogy simán elmagyarázom neki a helyzetet, magyarul nagyon meggyőző tudok lenni, meg fogja érteni. Az asszistense vette fel a telefont, aki Milena vagy Jelena névre hallgat, a lényeg, hogy nem magyar, és nem is beszél magyarul, ellenben angolul sem. Elkezdtem ipari mennyiségben izzadni, hogy hogyan fogom én ezt mind elmagyarázni neki németül. Szépen bemutatkoztam, mondtam, hogy én vagyok Herr Markert, és Frau Markert volt tegnap a vendégük. Eddig oké. Azt is mondtam, hogy Regi kapott új időpontot hétfő reggelre. Milena/Jelena: így van. No, én azt az időpontot szeretném lemondani. Az úgy van, hogy elutazunk, és nem érünk vissza, viszont erről Regi nem tud, ez a mi kis Geheimnis-ünk. M/J: ?!?! Kicsit még magyaráztam, hogy én egy ilyen vicces fickó vagyok, és meglepném az Ehefraúmat. Aztán Jelena-Milena úgy volt vele, hogy előbb szabadul, ha elhisz nekem mindent, kihúzta az időpontot, és lecsapta a telefont.

A gyerekek
Ha péntek, akkor magyar ovi. Délután 3 és 6 között Kata és Zizi már két és fél éve a schwamendingeni (Zürich, 12. kerület) magyar óvodába járnak. Azon az ominózus pénteken is így volt, Szandra vitte el őket oviba, aztán megírta a szokásos “jó hétvégét” üzenetet, amit akkor szokott írni, amikor már nem jön haza, csak vasárnap. Persze ez csak Reginek szólt átverésként, mert Szandra hétvégre ezúttal nálunk maradt, ő vigyázott a gyerekekre. Én mentem el a lányokért 6-ra, autóval, egyébként tömegközlekedéssel szoktunk odamenni. A kocsiban aztán beavattam Katát és Zizit, mondtam nekik, hogy nagy titok van, nem szabad elmondani anyunak, és nem is kell szomorkodni, mert kapnak valami ajándékot. (Családon belüli zsarolás és megvesztegetés minősített esete.) Ebben maradtunk, úgy tűnt, mindent értenek. Hazafelé felvettük Regit, és együtt mentünk haza. A garázsban aztán Zizike azt mondta, hogy:

Anya, van egy nagy titok, de nem mondom el neked!

Én persze rögtön odaugrottam hozzá, és eltakartam a száját. Szerencsére Regi a kocsi túloldalán küzdött Katával, így nem hallotta meg a spoilert.

Nagyjából ennyi történt péntek este 7 óráig. A végjátékot a lenti videó mutatja.

Így járt anyátok velem

Gyerekek, ma egy történetet mesélek el arról, hogyan nézett ki nálunk egy átlagos péntek.

Azon a pénteken apát külföldre szólította a munka a szokásoknak megfelelően vonattal utaztunk be Zürichbe. Igenám, de én aznap visszatértem régi sikereim helyszínére, az opfikoni irodába, így aztán nem mentem Regivel Zürichig, csak Opfikonig.

Ez eddig nagyon bonyolult lehet azoknak, akik nincsenek tisztában Svájc, azon belül is Zürich kanton elhelyezkedésével, ezért ideteszek egy térképet.

Kloten a jobb felső sarokban, Opfikon mellette, Altstetten a bal alsó sarokban, Zürich alul.
Kloten a jobb felső sarokban, Opfikon mellette, Altstetten a bal alsó sarokban, Zürich alul. A kis házikó az otthon, az aktatáska az iroda.

Most, hogy mindenkinek megvan a kettes a svájci földrajz érettségin, mehetünk is tovább.

Szóval Regi ment Zürichbe, én pedig Opfikonba. Igenám, de a délelőtti meetingem után átmentem Zürichbe, az altstetteni irodába, hogy ott fejezzem be a munkanapot. Sokáig dolgoztam, fél 7 után még bőven benn voltam. Ekkortájt hívott Regi, aki időközben hazament, aztán elment az ovihoz kocsival, majd hazavitte a gyerekeket. Kérdezte, hogy eljöjjön-e értem, mert akkor tudunk együtt bevásárolni.

Mondtam neki, hogy milyen kedves, és hogy persze, jöjjön csak. Hübrisz!

7 körül hívott megint, hogy az iroda előtt áll, mehetek le. Megyek már, mondtam, még megírok egy emailt, aztán indulok is. Email elküld, gép hibernál, megyek le a lépcsőn. Már a földszinten voltam, amikor eszembe jutott, hogy a napot Opfikonban kezdtem, és milyen rendes Regi, hogy Klotenből eljön értem egészen Altstettenig, pedig ez nincs olyan közel, mint Opfikon.

Ajajj.

(telefon) Szia, Regi! Azt hiszem, hogy reggel elfelejtettem mondani neked, hogy Opfikonba megyek, de utána átmegyek Altstettenbe. Szóval most itt vagyok az altstetteni irodában, nem Opfikonban.

Fél perc néma csend a vonal túlsó oldalán. Meg az innensőn is, én ilyenkor jobbnak látom, ha hallgatok. Olyan ez, mint a farkasszem, csak vakoknak, hanggal.

Aztán eljött értem Zürichbe, és elmentünk együtt vásárolni.

#elmúlt8év

Meglepetés

Bizonyára sokan elgondolkoztak már azon, hogy milyen arcot vág Regi akkor, amikor egy békés szerda estére Xbox One Fifa 14-ezést szervezek magamnak, a fürdetést még otthon töltöm, de utána látványosan nem akarok még este 8 órakor elindulni, sőt, egy egész órát várok fölöslegesen, látványosan unatkozva, de egyre gyakrabban nézve az órámat, majd nagy nehezen elindulok, és nagyon mondom, hogy akkor én most fifázni fogok, majd Regi még fel is hív, amikor én már a reptéren vagyok, mert kimentem az anyukája elé, akivel hétfőn beszéltük meg, hogy szerdán jön hozzánk, és ne mondjuk el Reginek, mert meglepi lesz, szóval Regivel beszélek a reptéren, és hallja, ahogy a háttérben szól a zene, nyugtatom, hogy ez csak az autórádió, és mindjárt ott vagyok, és gyorsan lecsapom, nehogy megszólaljon a hangosbemondóból az utolsó hívás a londoni járatra, aztán találkozom Évivel, aki Regi anyukája, az én anyósom, a gyerekeknek csak Évi nagyi, és visszamegyünk a kocsihoz, de elfelejtem a parkolójegyet kifizetni, ezért vissza kell mennem, és majdnem becsekkolok a reptérre foursquare-en, de rájövök, hogy akkor lebuknék Regi előtt, szóval mégsem csekkolok be, aztán elindulunk hazafelé, nagyon izgulunk, beállok a garázsba, aztán felmegyünk a földszintre, de nem a bejárati ajtón megyünk be, mert az túl egyszerű lenne, tehát körbe megyünk, olyan sötét van, mint a kos szarvában, de azért mi a kert felől támadunk, hátrahagyjuk a bőröndöt, mert nehezen gurul a macskaszaros földön, és óvatosan lépdelünk a terasz felé, ahol az ablak túloldalán, az étkezőben Regi ül, a laptop előtt, szerencsére pont úgy, ahogy hagytam, majd aztán szépen előveszem a telefonomat, hogy megörökítsem ezt a pillanatot, és pont akkor, amikor Regi iszik, és tele van a szája vízzel, Évi kopog az üvegen, Regi felénk fordul, és meglát mindkettőnket.

Pont ilyet.

Insanity, 1. hónap

Bő egy hónappal ezelőtt Regi találta meg az Insanity-t (itt). Elsőre (mármint első említésre, nem első kipróbálásra) nagyon nem tetszett, én az összes ilyen ugra-bugra dolgot rossz szemmel nézem. Mondtam, hogy “biztos tönkre teszi a térdeket”, és részemről le is volt tudva a testmozgás. Pár hónapja kivittem már a kettlebellt az erkélyre, jó az idő, minek porosodjon a hálószobában, majd ősszel visszahozom.

Aztán Regi elkezdte csinálni, és 3 nap után úgy döntöttem, hogy mégis belevágok. Persze már a fit teszt közepén fel akartam adni (hülyeség is, és a térdek, ugye), de végigcsináltam. Volt pár holtpont, volt pár kreatív nap (gyakorlatok felcserélve, ami nem ajánlott egyébként), de kb. 90%-ban menetrend szerint csináltam az első hónapot. Élményeimről és tapasztalataimról számolok most be röviden.

Szóval az Insanity egy 2009-es edzésmódszer, amit egy Shaun T nevű úr rakott össze. Állítólag ez a legkeményebb tornaóra a világon, de aki ezt írta, az bizonyára nem volt még kettlebellen Ervinnél. Annyi a lényeg, hogy 60 nap (igazából négy hét, aztán egy hét “pihenő”, aztán még négy hét), és akkor utána te vagy a legnagyobb király. Most vagyok a “pihenő” előtt, akkor mindjárt félkirály leszek, ugye?

Nem értek az edzésekhez, erről annyit tudok, hogy kardió, magas pulzusra megy rá, Shaun pedig mindig mondja, hogy ellenőrizzük a szívünket, nehogy meghaljunk. (Amiért egyébként nem vállal felelősséget.) Általában minden edzés egy kemény, 5-10 perces bemelegítéssel indul, ami már önmagában elindít az izzadás csatakos útján. Erre T úr azt mondja, hogy ami másnak az edzés, az neki a bemelegítés. Ha ha ha. Aztán jön egy alapos nyújtás, általában ez is minimum 5 perc, ennek a végére érzi azt az ember, hogy “edzettem is, le is nyújtottam, akkor most mennék tusolni”. Nem. Jön az edzés, ami naptól függően 15-20 perc, igen változatos, baromi kemény, már-már szadista. Majd végül jön még 5 perc nyújtás, csak hogy legyen valami kerete az egésznek.

Nem írok az edzésnapokról részletesen, mert akit érdekel, utánanéz, akit meg nem, az már régen átkapcsolt pornóra erről a posztról. Annyi személyes véleményt mondok, hogy vannak szar napok, nagyon szar napok, és amikor a Pure Cardio után egyből jön a Cardio Abs. Ez az első hónap legdurvább edzése: 40 perc “pjúr” – benne 15 perc pihenés nélkül, majd 15 perc hasizmozás, de úgy, hogy a végén sírva könyörögsz a halálért, pedig egy felülés sincs benne. Ez az első hónap, a második alapból min. 60 perces edzésekkel operál. Ja, lesz a jövő héten egy “recovery”, 6 napig ugyanaz a helyrehozó edzés, belenéztünk, 33 perc tömény szívás.

Szóval ez az Insanity, baromira tetszik, nagyon hatásos, és imádom. Amennyiben megérem a végét, beszámolok az eredményekről, meg igény esetén írok részletesebben is róla. Aki még olvasna, annak ajánlom az Insanity hivatalos oldalát, illetve a LifeT!lt részletes bejegyzését.

P.S.: rendeltünk pulzusmérőket, hogy a második hónapban vigyázzon ránk a technika is.