A bicikli

Néhány héttel ezelőtt elvittem a biciklimet a szerelőhöz. Igazi “Bahnhofvelo” révén eddig nem nagyon foglalkoztam vele, de sajnos eljártak felette az évek meg a rutin. (Kezdő svájciak vagy nemkezdő nemsvájciak kedvéért: a Bahnhofvelo olyan bicikli, amit az ember vasútállomás – otthon/munkahely viszonylatban használ, és annyira olcsó, hogy nem éri meg leláncolni, hiszen úgysem lopják el – mert nem éri meg ellopni.) Még a szezon előtt voltam egy másik szerelőnél, de a 450 frankos árajánlat a nagygenerálra nekem kicsit sok volt, lévén 220-ért vettem a bringát. Mindegy, lépjünk.

Szóval néhány hete elvittem a biciklimet szerelőhöz. Nem is akármilyen szerelőhöz, itt, a lakótelepen nyílt egy Stiftung RgZ-s műhely, amiről azt kell tudni, hogy különféle sérült emberek (is) dolgoznak ott. Ez sem olcsó, de még mindig olcsóbb, mint a többi, plusz ugye megvan az emberben az a jó érzés, hogy ezzel másokon segít. Beadtam, mondták, hogy egy hét, és kész, szuper tisztítással, minden beállításával, fékcserékkel nem lesz több mint a bringa árának a fele. Deal. Aztán jól elfelejtettem, és szépen elmentünk két hét szabadságra, így közel egy hónap után mentem el újra a bicikliért.

Egy borús, hétfői napon mentem érte, vittem magammal esernyőt is, mert nem tudtam, esni fog-e, meg azt se, hogy egyáltalán nyitva van-e a műhely. Gyönyörű lett. Csini fékkarok, baromi erős patkófékek, csillogó-villogó váz, frissen olajozott lánc. Akkor volt ilyen a Cilo, amikor kigördült a Romanel-sur-Lausanne-i gyárból. (Nem mai darab, lévén 2002-ben ment csődbe a cég.) Fizettem, köszöntem, mentem szépen kifelé. Kicsit gondolkodtam, hogy melyik irányba induljak: vissza a lakáshoz (100 méter), hogy lerakjam a bringát, vagy az irodába (200 méter), hogy hazafelé már mind a 300 métert fénysebességgel tehessem meg. Ez utóbbi mellett döntöttem, és szabálykövető, biztonságra törekvő emberként szépen toltam a bringát, vállamon a táska (2 laptoppal), kezemben az esernyő, meg egy szatyor is. Úgy néztem ki, mint az IT-s kofa, amikor a bolhapiac fele tart.

De nagyon kiváncsi lettem. Milyen lehet a bicaj? Könnyebb a váltás? Hogy fognak a fékek? Csattog-e még? Gondoltam, nagy baj nem lehet, gurulok egy kicsit, lassan, óvatosan, mindjárt itt az iroda. Ha már gurulok, akkor megnéztem a váltókat (jók lettek), kipróbáltam a fékeket (nagyon jók lettek), igen elégedett vásárló voltam. Közben jöttek szembe a járdán az emberek, kerülgettem őket, nem volt gond, volt már ilyen. Az utolsó kanyarnál még kikerültem egy furán járó kínai hölgyet, amikor …

Baton Roue

Szóval ahogy kikerültem a gyalogost, balra kormányoztam. Mivel jobbkezes vagyok, ügyeltem rá, hogy a jobb kezemben relatíve kevés dolog legyen biciklizés közben, ezért ebben volt a szatyor. A balban pedig az esernyő. Az esernyőt én korábban is vittem már magammal, ilyenkor mindig beakasztottam a kormányba, és végigvezettem a vázon, hátul pedig rögzítettem. Most, erre a 200 méterre minek? – gondoltam. A balosnál tehát a hetykén lógó esernyő (egy eredeti Knirps, Regitől kaptam) tehetetlensége folytán jobbra rendült. Mi volt ott? Az első kerék. Ami pont tökéletes ütemben rántotta küllői közé a “botot”. A kis sebességnek hála “állva estem el”, igazából csak tökönvágtam magam a kormánnyal, majd elegánsan leszálltam oldalra, gyorsan körülnézve, hogy hányan látták a mutatványt. Regi hátát még pont láttam, előttem ment 20 méterrel, majdnem utolértem. Mögöttem egy magyar kolléga/szomszéd teljes családja érkezett, de ezt már csak akkor tudtam meg, amikor a kereket vizsgálva hallottam, hogy: Mit csinál a bácsi? Biciklit szerel.

Az esernyő és az első villa szkanderéből előbbi került ki győztesen, utóbbi csúnyán hátrahajlott, megakadályozva a továbbhaladást. Egy darabig próbálgattam, hogy vissza tudom-e rakni a kereket (nem), aztán feladtam. Egyik kezemben a bringa, másikban a kerék, a szatyor és az esernyő, hátra arcot csináltam, és visszamentem a szervízbe. Ott már ismerősként fogadtak, és abban maradtunk, hogy akkor majd hívnak, ha kiderül, mennyi az annyi. Új villa kell, az biztos, a többi majd kiderül.

Így biciklizem én az első munkanapomon szabadság után.

Kép forrása: Know Your Meme

“Magyarországon majdnem elpazarolták Markert tehetségét”

Andreas Möller, a magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője szerint Markert László jó kezekben van a svájci FC Kappeliben.

Nagyon örülünk László pozitív fejlődésének – mondta Andy Möller a Bildnek. – Még relatíve fiatal játékos (Király Gáborhoz képest), és fejlődni, tanulni akar. Ugyan nem lő jól, de legalább keveset fut, rendkívül statikus futballista, oda csap a pályán, ahol az ellenfélnek fáj (verbálisan). Rövid idő alatt mókás tagja lett a keddi és csütörtöki ebédszünet helyett futballozó csapatnak, ezt rendkívüli szorgalmával és kiváló hozzáállásával érdemelte ki. Elfogadja a tanácsokat, és mindig megkérdezi, mit csinálhatna még jobban. Még csiszolnia kell egy kicsit a játékán, néha hektikus és elragadja a hév. Azt mondtuk neki legutóbb, hogy dolgoznia kell a hatékonyságán, mert aránytalanul keveset fut ahhoz képest, hogy mennyit fut egy féllábú kecske. Meg kell próbálnia többet a labda közelében lenni, és ekkor lehet igazán értékes. Altstettenben jó kezekben van, a hátsó füves pedig jó lépésnek bizonyult. Magyarországon majdnem hogy elpazarolták a tehetségét!

Forrás: NSO

A hétvége 3 képben

SzombatGatterhütte, Winterthur

Nagy volt a hőség, medence nem volt, csak egy marhaitató. Az alján a lyukat egy műanyag pohár tömte be. Hideg volt a víz, kondérban forralt vízzel melegítettük meg. Fotó: én.
Nagy volt a hőség, medence nem volt, csak egy marhaitató. Az alján a lyukat egy műanyag pohár tömte be. Hideg volt a víz, kondérban forralt vízzel melegítettük meg. Fotó: én.

VasárnapKatzensee, Regensdorf

Zizi, a gyerek, aki néha a sima kenyeret sem eszi meg, mert van rajta néhány szezámmag, úgy tolta magába a libazsíros piros arannyal telenyomott (!) kenyeret, mintha YOLO. Fotó: Geyer Zoli.
Zizi, a gyerek, aki néha a sima kenyeret sem eszi meg, mert van rajta néhány szezámmag, úgy tolta magába a libazsíros piros arannyal telenyomott (!) kenyeret, mintha YOLO. Fotó: Geyer Zoli.
Kata, akit néha nem lehet rávenni, hogy fél másodpercig egy helyben üljön, és a kamerába meg csak grimaszolva néz, végre hagyja magát lefotózni. Fotó: Zizi (!).
Kata, akit néha nem lehet rávenni, hogy fél másodpercig egy helyben üljön, és a kamerába meg csak grimaszolva néz, végre hagyja magát lefotózni. Fotó: Zizi (!).

Azon kedves olvasóimnak, akik nem rendelkeznek szélessávú internettel, le is írom címszavakban.
Szombaton Gábor barátom 40. születésnapját ünnepeltük. Fa-alapú tüzön sütött végtelen kaja, tucatnyi gyerek, rókacsapda készítése az én terveim alapján. Hazafelé egy üveg bor elfogyasztása az autóban (kilépő pohár helyett), közben Welcome to St. Tropez.
Vasárnap kis késéssel (4 óra) érkeztünk egy nagy magyar (de nem nagymagyar) családi napba. Pörköltfőző-verseny, negyedik hely (négyből), mert elajándékoztuk a tüzelőt. A harmadik helyezett pörkölt felrúgva egy úr által, pörkölt fele a lábán, majd a porban. Katzensee megismerése, tiszta Balaton (északi part). Angolos távozás szalonnasütés előtt/helyett.

Home Automation Project v1

Aki ismer, az tudja, hogy én alapjában véve egy mérnökember vagyok. Mindig van nálam egy colstok (csak leírni nem tudom), ácsceruza (a magyar nyelvben az egyetlen szó, amiben előfordul a CSC-betűkombináció, ha leszámítjuk a pöcscentit, mert az csúnya szó) és fázisceruza (sokat vettem már életemben, de egyik sem fogott). Ennél már csak az nagyobb trivialitás velem kapcsolatban, hogy sokat és eredményesen programozom.

Amikor szembe jön velem egy probléma, mindig próbálok egy igazi, mérnöki megoldást találni rá. A világ számomra nem más, mint egy komplex rendszer, amit fel kell nyitni, meg kell érteni, jobbá kell tenni. CPU-val, elektromotorral, kismegszakítóval.

Volt nekünk egy komoly gondunk a hálószobában. Az egyik szekrénynek szorult a két alsó fiókja, és hiába WD40-eztem újra meg újra, a fa és a zoknik mindig beszívták magukba a kenőanyagot. Nemegyszer csúsztam el magam is a saját cipőmben belül, mert által volt ázva a zoknim. Probléma, ami mérnöki megoldásért kiált!

Vettem egy Raspberry Pi-t, drótok, ellenállások és kondenzátorok természetesen korlátlan számban állnak a rendelkezésemre. Kellett még pár kapcsoló, szenzor, mikrofon, potméter és egy jókora pese. Ezeket kínai webáruházakból fillérekért lehet beszerezni. Miközben érkeztek az eszközök, a korábbi, szalvétára felvázolt kapcsolási rajzot bevittem AutoCAD-be.

Kapcsolási rajz

Amikor megjött minden, nekiálltam, és egy vasárnap délután, amikor Regi elvitte a gyermekeket az ökumenikus istentiszteletre, összeforrasztottam mindent a 40 éves, szovjet, más érintésvédelmi osztályba sorolt forrasztópákával. Egy kicsit még hazárdos, de alapvetően jól működik.

#HUNPOR Lyonban (rövid beszámoló)

Szerdán Lyonban voltam meccsen. Magyarország – Portugália 3-3, ugye.

7-kor indultunk kocsival. 9 után értünk át francia Svájcba (FCH, nem összetévesztendő GCH-val és ICH-val, ugye), itt meg is álltunk reggelizni. Itt két fontos dolog történt:

  1. Kiderült, hogy FCH még drágább, mint GCH (vagy Zürich), legalábbis ilyen kevés reggelit 20 frankért még nem ettem.
  2. Az autóspihenő / Autogrill egy ilyen kilátással szolgált vendégei számára.

Kilátás

Mentünk tovább, rendületlenül. Dél körül már Lyon környékén voltunk, mivel a stadion (Parc Olympique Lyonnais) a semmi közepén van, ezért a városból maximum a Kőbánya- és Kispest-jellegű külvárosokat láttuk. Viszont Lyon-Kőbánya és Lyon-Kispest is viszonylag takaros kerületek.

Egy órát bolyongtunk autóval, mert olyan franciásan volt minden kitáblázva. Volt három parkoló, P2, P56, P57, mondjuk én a francia számozáson azóta nem lepődöm meg, hogy kiderült, hogy a kilencven az náluk “négy húsz tíz” (quatre vingt dix). P2 be volt zárva, P56 VIP-parkoló, P57 meg csak busz. Először egy helyi Tesco (E.Leclerc) parkolójában álltunk meg, de utána inkább elmentünk onnan, mert elvileg nem lehetett ott parkolni. (Maradt ott vagy 2000 magyar autó, kiváncsi vagyok, hogy mi lett azokkal.)

Nagy keresgélés után kiderült, hogy van Lyonban egy expo, és annak a parkolója a hivatalos parkoló. Először furcsa volt, hogy a stadiontól kb. 10 percet kellett autózni (az nem sétatávolság), de aztán mégis leparkoltunk. Ekkor volt kb. 2 óra (v.ö. a meccs 6-kor kezdődött), gondoltuk, hogy akkor most elbuszozunk a shuttle buszokkal a stadionhoz, aztán még arra is lesz idő, hogy bemenjünk a városba vagy csináljunk valami huligánkodást. Arra viszont nem számítottunk, hogy ez is franciásan lesz megszervezve.

Amikor mi odaértünk, már sok százan leparkoltak. Utána mentünk mindannyian arra, amerre érzésre a buszok lehetnek. Meg is találtuk a “végállomást”, viszont hamarosan kiderült, hogy a buszok (még) nem járnak, arra várni kell egy órácskát. Emlékezzünk rá, hogy nem a városban vagyunk, hanem a város szélén, a semmi közepén (Google Maps). Behajtásnál nem volt kiírva, hogy “ne gyere be 3 előtt, paraszt, mert úgyis itt ragadsz”, sehol egy hoszt/esz, semmi. Szóval ültünk a domboldalban, egy bonsai árnyékában, és vártunk.

3 után tényleg beindult a buszjárat, és 10-15 perc sorbanállás után fel is jutottunk az egyik buszra. Légkondi nuku, mondjuk max. 30 fok volt árnyékban, a busz pedig a napon állt, ez legyen a legnagyobb gond. Még ülőhely is volt, szóval nem panaszkodhattunk. 10 perc alatt értünk a stadionhoz, ahol már nagy volt a tömeg és a hangulat (pedig még mindig majdnem 3 órával voltunk a meccs előtt). Ott készült a lenti kép.

Stadion és én

Itt véget is érhetne a pre-meccs beszámoló, de csak most kezdődik igazán. Tudni kell, hogy nekem két jegyem volt, Regivel akartam menni. Viszont Reginek közbejött egy műtét (ezek a műtétek csak így jönnek), és az orvosa jelezte, hogy a sétálás, ácsorgás, ugrálás erősen kontraindikáltak. Mivel a meccs gyakorlatilag csak ebből áll, ezért úgy döntöttünk, hogy ő szomorúan, de kihagyja. Szóval volt egy szabad jegyem, amit egy kollégámnak adtam el. Igenám, viszont ő nem velünk jött Lyonba, hanem egy másik társasággal, másik autóval, másik parkolóba. Adva van hát a helyzet: találjátok meg egymást egy városban, ahol még egyikőtök se volt soha.

Challenge accepted.

(Itt jönne az, hogy elmesélem hányattatott túrámat a tűző napon, végig Lyon külvárosán keresztül, nagyjából 6 km-en és 1,5 órán át, de helyette inkább jöjjön egy kép, amikor már megtaláltam a bagázst.)

Mi

Innentől kezdve már majdnem minden rendben volt. Sört is szereztünk (ami nem volt triviális, mert meccsnapokon alkoholtilalom van már Franciaországban), a stadiont is megtaláltuk, egymást sem vesztettük el. Beléptetésnél nem volt nagy dugó, amikor a motozás volt, meg is értettem, miért. Korábban voltam már sok meccsen, és megszoktam, hogy a meccs előtti motozás és a prosztatavizsgálat között annyi a különbség, hogy a biztonsági őrön nincs kesztyű (vagy gumiujj). De nem Franciaországban! Terrorveszély, köpnek rá, a motozás kb. úgy nézett ki, hogy levette a silbak a sapkámat, hogy lássa, nem csempészek-e be valamit a fejemen, megölelt barátilag, aztán azt mondta, hogy good match. Ennyi. Remélem, hogy nem lesz semmilyen esemény a későbbiekben sem, mert egy eb-meccsen csak az nem terrorizál, aki nem akar.

5 körül értünk be a stadionba, megtaláltuk a helyünket is, vettünk megint sört (bent már lehet kapni), mondjuk a 0,5%-os Carlsbergnél rosszabbat rég nem ittam. A mi szektorunk pont a portugáloké mellett volt, se egy kerítés, se semmi, a lépcső bal oldalán #POR, a jobb oldalán pedig #HUN drukkerek, vicces. Jött a bemelegítés, láttuk a becses magyar csapatot és a csúnya/rossz portugálokat is. CR7 nagyon gyakorolta a szabadrúgásokat, de már akkor sem ment neki.

6-kor végre elkezdődött a meccs, remélem, mindenki látta. Mivel a hangulatot és az egészet képtelenség átadni, ezért csak pár gondolat:

  • A magyar szurkolás fenomenális volt. Nekem a félidő közepén ment el a hangom, de attól még kiabáltam tovább, csak jobban fájt. Egyfolytában énekeltünk, tapsoltunk, űztük-hajtottuk a csapatot. A másik oldalon (portugálok, ugye) annyi volt a szurkolás, hogy amikor gólt lőttek vagy amikor helyzetbe kerültek, akkor hörögtek, egyébként volt kb. 10x “PORTUGAL”-kántálás, ennyi. Nekünk meg 100x Az éjjel soha nem érhet véget :)
  • Meleg volt, nagyon. 30 fok árnyékban, mi legalább nem a napon voltunk, mint a magyar szurkolók jelentős része. Cserébe az utolsó előtti sorban voltunk, a stadion tetejéhez igen közel. “A meleg levegő felszáll”, tudjuk jól általános 4. osztály óta, azt meg most tudtuk meg, hogy “a stadion tetején pedig beragad”. Szauna volt, ülve is izzadtunk folyamatosan, szóval inkább ugráltunk, akkor járt a levegő körülöttünk.
  • Le a kalappal a csapat előtt! Ilyen jó meccset rég nem láttam, fantasztikus élmény volt. Az, hogy tartalékosan így tudunk játszani, egy ilyen ellenféllel, hát az nem semmi.

A multimédia jegyében rakok még ide két videót, amit a meccsen vettem fel. Az első CR7 első gólja (ezzel egyenlítettek 2-2-re), a második pedig Dzsudzsák 2. gólja (ezzel lett 3-2). Egyébként ezt a két videót csináltam az egész meccsen.

Holnap nyolcaddöntő, július 1-én Lille-ben negyeddöntőzünk Wales ellen, utána július 6-án visszatérünk Lyonba, hogy megint elszomorítsuk a portugálokat, utána pedig már jöhet Franciaország július 10-én a Saint-Denisben. Ez utóbbi meccsre van két jegyem (persze csak ha Magyarország bejut, de hát ilyen triviális dolgokat nem is kell említeni).

A paraszt

Nem árulok el egy nagy titkot, hogy a címszereplő én vagyok.

Pár héttel ezelőtt, egy borús zürichi napon, dél felé indultunk. Aznap egyetlen helyen volt Svájcban napsütés: Ticinóban, az olasz kantonban. Nem voltunk ezzel egyedül: gyakorlatilag egész Svájc toronyiránt arra tartott. Emiatt egy olyan korrekt dugóban ültünk nagyjából 4 és fél órát, amilyet még egy, a budapesti dugókhoz szokott ember sem tud nyugodtan viselni. Öten zsúfolódtunk össze a kocsiban (apósom is velünk tartott), hátul a gyerekek egyfolytában kiabáltak, valakinek mindig pisilnie kellett, fáradt is voltam. Nem vagyok messze az igazságtól, ha azt mondom, mire Luganóba értünk, idegállapotba kerültem.

Leparkoltunk egy parkolóházban (ahol nem volt vécé), és elindultunk a városba gyalog. Egy sötét sétálóutcában haladtunk a centrum felé, fújt a szél, a gyerekek a kockaköveket fogdosták, nekem visszafogottan fájt a fejem. Ebben a pillanatban valaki azt mondta hátulról:

Sziasztok! Ti is magyarok vagytok?

Hátrafordultam: egy huszonvalahány éves nő, ránézésre turista, volt a hang forrása. Mivel eldöntendő kérdést szegezett hozzánk, gondoltam, udvariasan, de lakonikusan válaszolok:

Igen.

Részemről le is zártam a beszélgetést, mentem tovább, közben pedig elkezdtem mondani a magamét Reginek. Hogy miért találnak meg minket mindig, mindenhol. Hogy miért nem lehet minket békében hagyni. (Tudni kell rólam, hogy én ezt a “sziatiismagyarokvagytok?”-dolgot nem szeretem. Ha én külföldön – főleg Svájcban – magyar szót hallok, akkor inkább arrébb megyek. Élni és élni hagyni, ugye. Nem bírom. Bocs.) Nem hangosan és nem sokáig panaszkodtam Reginek, és ekkor kiderült, hogy ez a monológom hiba volt a javából.

Ugyanis a nő közben végig mögöttem volt. Mármint közvetlenül. Mármint hallótávolságon belül. Hallotta.

Ez onnan derült ki, hogy egyszer csak elém ugrott, és azt kérdezte:

Elnézést, valami rosszat mondtam?

Ekkor velem három dolog történt egyszerre:

  1. meglepődtem,
  2. elszégyelltem magam,
  3. kissé megijedtem.

Ilyenkor az ember – ha meglepődik; rájön, hogy valami hülyeséget csinált; megijed – általában felteszi a kezét, és azt mondja: elnézést! Nem úgy értettem, nem akartam megbántani, “idegállapot” stb. De nem ám a mi Lacink, nem ám! Hogyan lehet egy ilyen helyzetet tovább rontani?

A négyes-hatoson sem ismerkedem.

Jujj. (El kell azért ismerni, hogy ez a rettentően bunkó beszólás azért nyomokban humort tartalmaz. Nem jó humort, de egyes mikroközösségekben az ilyenen mosolyognak.) Talált, süllyedt, előtte kettétört, utána megfagyott.

A nő nem volt boldog. Valami csúnyát mondott, amiben benne volt az, hogy “Orbán”, és hogy “magyar” meg hogy “külföld”. De nem ez volt a legdurvább, amit aznap hallottam, hanem amit később kaptam Regitől. Utólag elismerem, jogosan.

Tanulság: ne légy paraszt!

Üzenet a nőnek, ha valahogy eljutna hozzá: bocsánat!

Születésnap 2016

Reggel 6:44-kor (egy perccel a “vekker” előtt) Zizi ébresztett egy “boldog születésnapot!”-tal, mókás volt. Sokan felköszöntöttek utána még élőszóban, telefonon, facebookon (ami akkor is jól esik, ha csak “klisé”, ahogy az egyik felköszöntő írta), emailben, WhatsAppon, SMS-ben, Skype-on (inc. SfB és Lync), LinkedInen. Jól esett mind, köszönöm mindenkinek!

Aztán este a torta előtt/közben/után kaptam két ajándékot.

És utána még egyet.

Annyi minden történt ma, hogy csak kapkodom a fejemet.

Albánia – Svájc

Ugye senki sem felejtette el, hogy június 11-én albán-svájci meccs lesz Lens-ban?

Mivel rég nem volt felesleges focis kontent, ezért most lesz. Tegnap néztem válogatott meccseket, többek között Svájc és Albánia is a pályán volt. Előbbi különösebb megerőltetés nélkül kapott ki Zürichben Bosznia-Hercegovinától, utóbbi pedig Luxembourgban diadalmaskodott, mint az közismert. De nem is ez a fontos, hanem a júniusi, egymás elleni meccs az Eb-n.

Annak jártam utána, hogy mennyire német-török meccs lesz az albán-svájci. Lelövöm a poént: nagyon. (Gy.k.: a német válogatottban sok török származású játékos van, a törökök között pedig sok olyan, akik Németországban születtek.)


Svájc

  • Blerim Džemaili: Macedóniában (akkor: Jugoszlávia) született albán családban, 4 éves volt, amikor Svájcba költöztek
  • Granit Xhaka: koszovói albán szülők gyermeke, már Svájcban született
  • Pajtim Kasami: Macedóniából (akkor: Jugoszlávia) származó albán szülők gyermeke, már Svájcban született
  • Shani Tarashaj: koszovói albán szülők gyermeke, már Svájcban született
  • Admir Mehmedi: Macedóniában (akkor: Jugoszlávia) született albán családban, 2 éves volt, amikor Svájcba költöztek
  • Xherdan Shaqiri: Koszovóban (akkor: Jugoszlávia) született albán családban, 1 éves volt, amikor Svájcba költöztek


Albánia

  • Arlind Ajeti: Bázelben született, 21 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Berat Djimsiti: Zürichben született, 21 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Naser Aliji: Macedóniában (akkor: Jugoszlávia) született albán családban, 4 éves volt, amikor Svájcba költöztek, 21 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Freddie Veseli: Renens-ben született, 20 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Migjen Basha: Lausanne-ban született, 19 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Amir Abrashi: Bischofszellben született, 22 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Ermir Lenjani: Koszovóban (akkor: Jugoszlávia) született, tizenéves korában költöztek Svájcba, ahol 10 évet töltött
  • Burim Kukeli: Koszovóban (akkor: Jugoszlávia) született, 4 éves volt, amikor Svájcba költöztek
  • Shkëlzen Gashi: Zürichben született, 21 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Taulant Xhaka: Bázelban született, 22 éves koráig svájci korosztályos válogatott volt
  • Lorik Cana: menekültként 9 évet élt a családjával Svájcban

Ahogy látszik, az albánok erősen rámentek a 20 év körüli svájciakra, bizonyára győzködték őket, hogy válasszák a kétfejű sasos mezt a fehér keresztes helyett. (Vagy pedig a fiúk gondolták úgy, hogy az albán csapat jobb nekik, esetleg abba inkább beférnek, mint a svájciba.) Egy játékos híján ki lehetne hozni egy teljes focicsapatot a svájci születésű vagy kötődésű albánokból, viszont az albán származású svájciakból max. egy kapus nélküli futsalcsapat lehetne.

Külön érdekesség a Xhaka-testvérpár: Taulant (az idősebb) albán válogatott, Granit pedig svájci. Nem lennék a Xhaka-szülők helyében június 11-én, ebből nem lehet jól kijönni. (Ld. Boateng vs Boateng a vébéken.)

Házimozi-élmény 2016, egyben Jurassic World-kritika

A minap családunk bővült egy Xbox One-nal, mert én mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. Hogy jusztifikáljam eme beruházást, azt találtam ki, hogy fifázni akarok így lesz végre Blu-ray lejátszásra alkalmas eszközünk. Ez egy fontos szempont, mert összesen van egy Blu-ray filmünk: Jurassic World, Regi nyerte a céges karácsonyi tombolán, amit egyébként ő szervezett. Senki se jelentsen be cinkelést, mmkay?

Megint egy kicsit sok volt az elkalandozás. A lényeg, hogy vettem egy Xbox One-t, és mivel volt egy filmünk, ki is próbáltuk. Belenéztünk a Jurassic Worldbe, szép volt a kép, nagyon menő volt, hogy Blu-ray-t nézünk, de mivel késő volt, másnapra halasztottuk a befejezést (5 percet néztük).

Másnap csőre töltött popcornnal vártuk a családi moziélményt. Film be, hátradőlés, mienk a világ (a gyerekek alszanak, ugye). Megint meg kellett nézni az összes jogi figyelmeztetést, hogy mit vágnak le, ha berippeled, mennyire perelnek stb. Aztán elkezdődött a film, de valami rosszat nyomtam (az Xbox kontrollerén), ezért újrakezdődött az egész. Legal notice, csapó 2, cirka 3 perc, és már megint be is jött a főmenü. Nyelvválasztás, feliratválasztás – hiába vagyunk Svájcban, most kivételesen nem EDF néztük a filmet (gy.k.: angol nyelv, német és francia felirat). Indul a film!

És nincs hangja. Illetve van, de úgy, hogy az emberek szövege nem hallatszik, csak a háttérhangok. Egy nappal korábban ugyanezekkel a beállításokkal minden szuper volt, most meg némafilm szép aláfestőzenével. Nem estünk kétségbe, Xbox reboot, lemez ki, próbáljuk elölről! (Mármint újra, a filmet, nézni.) Legal notice, csapó 3, 3 perc után főmenü, nyelv- és feliratválasztás, most jó lesz!

Nem lett jó. Mindenki néma! Hallani a varjú lépéseit és minden apró zörejt, de mindenki tátog! Hát mi folyik itt Gyöngyösön?! Én itt feladtam, illetve fogtam a lemeztokot, és elkezdtem nézegetni, hogy mit lehet még csinálni, közben Regi harcolt a kontrolleren keresztül a beállításokkal.

Van ilyen, hogy UltraViolet Universal. Ez azt jelenti, hogy ha megvetted a Blu-ray-t, de nincs hozzá lejátszód, akkor jól meg tudod nézni a filmet streamelve vagy letöltve is, akár mobilon, tableten vagy számítógépen. Nosza, nekiugrottam, beírtam a 700 karakter hosszú azonosítót, hogy “3 egyszerű lépés” után már nézhessem is a filmet. Az UVU persze átdobott egy másik oldalra (Flixster), ahol újra meg kellett adni a kódot. Kiválasztod a filmet, és indul a stream!

Nem indul. Pörög egy kicsit a homokóra, aztán megáll, 5 percet várok, nem megy. Jó, akkor majd az app biztos viszi. Persze regisztrálni is kell, az is pár perc, letölteni az alkalmazást, felinstallálni, belépni, még nem volt 10 óra se, és már minden jónak látszott. (Fél 9-kor kezdtünk “mozizni”). A stream az appban sem megy, de le lehet tölteni, és amikor lejött már valamennyi a filmből, akkor lehet nézni. De nem lehet! És hiába a 250-es net, 5,5 GB nem jön le valami gyorsan. Fél óra is eltelt, míg végre lejött. Nyomom a “plaj” gombot, és …! Nem megy.

Közben Regi szerelte a Blu-ray-t, és sikerült hangot csiszolnia, nem az angol hangsávot, hanem valami látássérült hangalámondásosat, amiben az emberek végre beszélnek, de közben egy narrátor mondja unott hangon, hogy mi történik. Pl. “a gyerek felrakja a koszos lábát” vagy “a dinoszaurusz rálép a katonára, a szívmonitor jele kiegyenesedik”. És így végül így néztük végig az egész filmet. Hangalámondással.

Maga a film szerintem pocsék, persze az élvezeti értékéhez valószínűleg sokat hozzátett volna, ha nem bemondásra támadnak a raptorok, hanem meglepetésszerűen. Semmi logika, semmi váratlan fordulat, egy nagy fos az egész. Egyes női nézők szerint Andy Dwyer a Park & Rec-ből (Chris Pratt) jól néz ki, de erre inkább nem mondok semmit.